Külföld

Új terrorista csoport vállalt egy görög merényletet

admin
admin

2008. 12. 24. 14:12

"Népi Akció" elnevezésű, eddig ismeretlen csoport nevében vállalta egy telefonáló a kedden Athénban egy rendőrbusz elleni merényletet, amelynek során két különböző gépfegyverből kilőtt lövedékek találták el a járművet, de senkit sem sebesítettek meg.

Rendőrségi források szerdán közölték, hogy egy névtelen telefonáló jelentkezett – egy internetes honlapnál – az eddig ismeretlen csoport nevében. A szakértők különben rendkívül nyugtalanítónak ítélik az ilyen fegyveres akciókat, amelyeknek az immár harmadik hete tartó zavargások adnak hátteret.

A tüntető diákok és fiatalok ellen kivezényelt rendőröket szállító autóbuszban 19-en utaztak, amikor kedden délután egy piros lámpánál tüzet nyitottak rá egy egyetemi városrész közelében, a főváros keleti részében. Két lövedék találta el a járművet, de csak az egyik kereke lyukadt ki.

Korábban egy neve elhallgatását kérő rendőrségi illetékes azt mondta, hogy a lövedékek egy katonai fegyverből származnak, és a lövéseket feltehetően az egyetemi épületből adták le. Most viszont a rendőrségi források a ballisztikai vizsgálatok alapján két különböző fegyver – két eltérő kalasnyikov – beazonosításáról beszélnek. Egyes sajtóforrások szerint a rendőrségi buszra összesen hét lövést adtak le.

Röviddel az eset után közel ezer tüntető fiatal vonult végig a belvárosban, többen közülük vörös-fekete zászlókat lengettek, és azt skandálták: “Rendőrök, disznók, gyilkosok”. A demonstrálók elégettek egy rendőrsapkát viselő disznót ábrázoló képet a parlament előtt.

Görögországban már harmadik hete tartanak a megmozdulások Athénban és más görög városokban, amióta december 6-án egy rendőr lelőtt egy 15 éves fiút, aki előzőleg megdobált egy rendőrautót.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.