Nagyvilág

Medvegyev hatékony kapcsolatot akar Obamával

Az orosz államfő az eddigi együttműködésnél "hatékonyabb és megbízhatóbb " kapcsolatok kiépítésében bízik Barack Obama megválasztott amerikai elnökkel.

Dmitrij Medvegyev orosz tv-csatornáknak adott, szerdán sugárzott interjújában azt hangoztatta, hogy éppenséggel “partneri, s nem bármiféle más kapcsolatokat” szeretne Obamával. Utalt arra, hogy a megválasztott amerikai elnökkel folytatott korábbi telefonbeszélgetése során Obama az amerikai külpolitika egyik fő prioritásaként nevezte meg az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokat, s jelezte: százszázalékosan egyetért ezzel.

Az orosz államfő reményei szerint a korábbinál sokkal hatékonyabb és megbízhatóbb kapcsolatokat sikerülhet kiépíteni Washingtonnal. Medvegyev emlékeztetet arra, hogy “az elmúlt években sokat sikerült tenni, de ennek ellenére egy sor lehetőséget el is szalasztani az orosz-amerikai viszony normalizálásában”. A megítélése szerint ez nem Oroszország hibájából történt.

Szociális támogatás és védelem

Évértékelő interjújában Medvegyev Moszkva prioritásaként az ország lakosságának szociális támogatását, illetve a nemzeti érdekek nemzetközi érvényesítését, védelmét nevezte meg.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország érdekeit a nemzetközi porondon “minden lehetséges eszközzel – beleértve egészen az erőszakos összetevőig is – érvényesíteni fogják, s megengedhetetlennek nevezte más országok próbálkozásait, hogy “a helyére tegyék Oroszországot”.

Medvegyev szólt arról, hogy “mostanság valóban van néha olyan érzése, hogy Oroszországot megpróbálják a helyére tenni. De ha valamikor korábban, amikor Oroszország más helyzetben volt, ezek a próbálkozások néhol átmehettek, a jelen helyzetben, a mai életben ez megengedhetetlen”.

Korszerűsítené a hadsereget

Medvegyev szerint Oroszország szempontjából változatlanul problémát jelent a NATO keleti irányú bővítése, s ezért új biztonsági mechanizmusokat sürgetett. Változatlanul kemény fellépést ígért az orosz állampolgárok élete és méltósága védelmében is, bárhol legyenek is világon.

Az orosz elnök hitet tett a hadsereg további korszerűsítése mellett is, egyebek között az augusztusi orosz-grúz fegyveres konfliktus tapasztalatainak figyelembe vételével.

Medvegyev nem zárta ki, hogy amennyiben Ukrajna nem egyenlíti ki gázszámláit, Oroszország leállítja a gázszállításokat, de az Európába irányuló gázexport folytatódik. “Nem célunk semminek sem az elzárása. Az a célunk, hogy pénzünkhöz jussunk” – mondta az orosz elnök. Amennyiben Ukrajna nem fizet, “teljes eszköztárunkat felhasználjuk, ez teljesen nyilvánvaló, itt nincs helye illúzióknak, természetesen más országok – köztük Európa – fogyasztóival szemben vállalt kötelezettségeink teljesítése mellett “.

Az orosz elnök fenyegetése szerint Kijevnek “az utolsó rubelig ki kell fizetnie tartózását, amennyiben nem akarja, hogy végeredményben gazdasága szankciókkal és követelésekkel találja szemben magát Oroszország részéről”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik