Nagyvilág

Putyin figyelmeztette az ellenségeit

Figyelmeztetést intézett Vlagyimir Putyin orosz kormányfő pénteken "Oroszország ellenségeihez", hogy ne próbálkozzanak az ország meggyengítésével - jelentették orosz hírügynökségek.

A miniszterelnök nem nevezte meg, ki jelenthet fenyegetést Oroszországra, de korábban többször megvádolta a nyugati titkosszolgálatokat azzal, hogy ellenzéki csoportokat és nem kormányzati szervezeteket felhasználva megpróbálják destabilizálni az eurázsiai országot.

“Keményen megtoroljuk az Oroszország meggyengítésére vagy destabilizálására tett bármely kísérletet, az ország érdekeinek a megsértését” – mondta az orosz biztonsági szervek vezetőinek december 20-a alkalmából tartott szokásos éves találkozóján. Oroszországban december huszadika a biztonsági szolgálatok szakmai ünnepnapja: erre a napra esik az első szovjet titkosszolgálat, a Cseka 1917-es megalapításának évfordulója.

A kormányfő annak idején alezredesi rangig vitte a szovjet hírszerzésnél, a KGB-nél. Idén májusban véget ért nyolcéves elnöki időszaka alatt sok egykori KGB-s került kulcsfontosságú kormányzati pozícióba. Bírálói szerint Putyin elnöksége alatt mérhetetlenül megnőtt a biztonsági szolgálatok befolyása Oroszországban.

Megfigyelők szerint azzal, hogy Oroszországban is egyre inkább érezteti hatását a nemzetközi gazdasági válság – többek között meredeken nő a munkanélküliség -, valószínűleg még nagyobb lesz a biztonsági szolgálatok szerepe. Mint rámutattak, az orosz kormány számára a nyugtalanság elkerülése, a politikai stabilitás az elsődleges jelen körülmények között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik