Nagyvilág

Hutton: a tálibok=nácik?

A nácikhoz hasonlította az afganisztáni tálibokat a The Times című újságban szombaton megjelent interjúban John Hutton brit védelmi miniszter.

Mint kifejtette, az Afganisztánba vezényelt brit csapatok ugyanúgy a brit értékeket védik, ahogy tették azt elődeik a II. világháborúban.

“Ez egy olyan fanatikusok elleni harc, akik lehet, hogy nem jelentenek veszélyt országhatárainkra, viszont kihívást intéznek az életmódunk ellen, akárcsak (annak idején) a nácik” – fogalmazott a miniszter. Lehet, hogy a brit katonák messze vannak otthonuktól, “de az értékeinket védik, ezt kell megérteni” – magyarázta.

John Hutton elmondta azt is, hogy előreláthatólag még hosszú ideig lesznek brit katonák Afganisztánban; szavai szerint még több évbe telhet, mire sikerül megvalósítani a kitűzött célokat.
Jelenleg nyolcezer brit katona állomásozik Afganisztánban. A kontingens eddig 134 embert veszített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik