Nagyvilág

Vitatott múltú miniszterek lesznek a román kormányban

Vitatott múltú személyek is bekerültek az alakuló új román kormányba - írta pénteken a román sajtó.

A november 30-i választásokat követően a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) alakított nagykoalíciót, az új kabinet posztjait pedig paritásos alapon osztották el egymás között. A két párt csütörtökön nevezte meg miniszterjelöltjeit.

Egyelőre csak az igazságügyi miniszter neve ismeretlen, hiszen a két párt még nem tudott megállapodni, hogy ki legyen az a pártsemleges személy, aki mindkét fél számára elfogadható. A Romania libera tudósításában azt hangsúlyozta, hogy az új kabinet 18 minisztere között csak hat olyan személy található, aki korábban nem töltött be funkciót a központi államigazgatásban.

Ez azt jelenti – írta a lap -, hogy a várományosok 70 százaléka „már megízlelte a hatalmat, és tudja, hogyan használja azt”.

A lap megállapította, hogy a PSD által javasolt miniszterek jelentős része tagja volt az Adrian Nastase vezette kabinetnek 2000 és 2004 között, és akkor elsősorban „Nastase parancsainak tettek eleget az ország követelményei helyett”.

Az Adevarul című napilap a vitatott személyek közé sorolja Adriean Videanut, a gazdasági miniszteri poszt várományosát, akinek a bukaresti főpolgármesteri mandátuma idején végzett nagyszabású járda- és járdaszegély-felújítások miatt a korrupcióellenes ügyészek vizsgálódnak.

A belügyminiszteri poszt betöltésére javasolt Gabriel Oprea neve a lap szerint a három román újságíró 2005-ös iraki elrablásának kitervelése miatt elítélt Omar Hajszamhoz fűződik. Az újság szerint ő is a PSD azon vezetői közé tartozik, akik elősegítették a szíriai-román állampolgárságú üzletember anyagi gyarapodását.

A Gandul című napilap szerint Emil Boc megbízott kormányfő „két, kiskirályokból álló kormányt” fog vezetni. Az újság szerint az alakuló kormány újoncainak háta mögött is befolyásos központi vagy helyi politikusok állnak, így az osztozkodásnak a kiskirályok lettek a legfőbb haszonélvezői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik