Külföld

Korlátlan mandátumot kap Chávez

admin
admin

2008. 12. 19. 07:50

A venezuelai parlament csütörtökön este első olvasatban elfogadta a korlátlan elnöki mandátumról szóló alkotmánymódosítást.

A Hugo Chávez hatalmának további megerősítését célzó tervezetről január 5-én még egyszer szavaznak a képviselők, és ha akkor is elfogadja a törvényhozás, amelyben az elnök hívei vannak többségben, a módosítást az országos választási bizottság elé terjesztik, hogy utána az ország népszavazáson erősítse meg azt. A voksolásra akár már márciusban sor kerülhet.

A jelenlegi venezuelai alkotmány csak két, egyenként hatéves mandátum kitöltését teszi lehetővé az államfőnek, így a módosítás hiányában Cháveznek 2012-ben le kellene mondania. A reform azonban lehetővé tenné, hogy az elnöki tisztséget korlátlan ideig meghosszabbítsák.

Az 54 éves Chávez már korábban kijelentette, hogy kész 2021-ig kormányozni Venezuelát. Ekkor ünneplik az ország függetlenségéért vívott harc utolsó nagy csatájának 200. évfordulóját. Az elnök 2007-ben már megpróbálkozott ugyanezzel az alkotmánymódosítással, de akkor a referendumon leszavazták.

Mint Jorge Rodriguez, Caracas polgármestere, az alkotmánymódosító kampány vezetője közölte, az elnök Venezuelai Egyesült Szocialista Pártjának (PSUV) hívei 4,7 millió aláírást gyűjtöttek össze Chávez jelképes támogatására. Ugyanakkor a venezuelai diákmozgalom, amely élesen ellenzi az alaptörvény reformját, újabb akciókat helyezett kilátásba a tervezet ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.