Külföld

Luxemburgban engedélyezik az eutanáziát

admin
admin

2008. 12. 18. 21:02

A luxemburgi parlament elfogadta az eutanáziáról szóló törvényt, amelyet ellenez az ország uralkodója és amely élénk vitákat váltott ki a nagyhercegség lakói körében.

Több mint ötórás vita után a képviselők 31 igen, 26 nem szavazattal (ebből 23 ellenszavazat Jean-Claude Juncker kormányfő kereszténydemokrata pártjáé volt) és 3 tartózkodással fogadták el a jogszabályt.

A törvény hatályba lépésekor Hollandia és Belgium után Luxemburg lesz a harmadik EU-tagállam, ahol engedélyezik a kegyes halált. A hatályba lépés azonban várhatóan időbe telik majd, tekintettel a bonyolult jogi helyzetre: egyelőre ugyanis nem világos, kell-e második olvasatban tárgyalni a törvényt. (Ez utóbbit legkorábban márciusban tarthatnák.) S csak ezután kerül a törvény kihirdetésre az uralkodóhoz, aki december elején már bejelentette, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva nem akarja azt jóváhagyni.

Csütörtökön XVI. Benedek pápa is támogatásáról biztosította a meggyőződéses katolikus Henrik nagyherceget, “mély aggodalmát” tolmácsolva a kegyes halál engedélyezése kapcsán a nagyhercegség nagykövetének, aki megbízólevelét adta át a Vatikánban.

Az alkotmányos válság elmélyülését elkerülendő, a luxemburgi képviselők decemberben törvényt szavaztak meg a nagyherceg hatáskörének szűkítéséről. Az uralkodónak ennek megfelelően nem jóváhagynia, hanem csak kihirdetnie kell az elfogadott törvényeket.

Ez utóbbi törvényt is el kell azonban még második olvasatban fogadni, amelyre március közepén kerülhet sor. Az eutanáziáról szóló törvényt csak azután lehet benyújtani a nagyhercegnek, hogy hatályba lépett a jogköreit korlátozó jogszabály.
Konzervatív és katolikus körökben felmerült az utóbbi napokban, hogy népszavazást kezdeményezzenek az uralkodó jogainak megkurtításáról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.