Nagyvilág

Castro gesztusokat vár Washingtontól

admin
admin

2008. 12. 18. 20:22

Raúl Castro kubai elnök azt mondta csütörtökön, hogy az Egyesült Államoknak és Kubának is gesztusokat kellene tenniük, hogy kikövezzék a tárgyalások útját.

A jelzésértékű lépések egyikeként említette foglyok szabadon engedését mindkét oldalon. Castro erről egy sajtótájékoztatón beszélt Brazíliavárosban, ahol szívélyes hangulatú állami látogatást tett.

A kubai államfő kijelentette: a (kubai) foglyokat akár holnap is elküldhetik a családjukkal és mindenükkel együtt. Cserébe öt “hőst” kérnek – utalt Castro azokra a kubaiakra, akiket kémkedésért zártak börtönbe az Egyesül Államokban.

Ez eddig a legközvetlenebb kezdeményezés Havanna részéről, hogy enyhítse a feszültséget az Egyesült Államokkal azóta, hogy Barack Obama megnyerte az elnökválasztást. Washington rendszeresen követeli, hogy a kubai kommunista hatóságok engedjék szabadon a politikai foglyokat. Kuba szerint ilyenek nincsenek, csak az imperializmus szolgálatában álló zsoldosok.

A csereként megjelölt öt kubai foglyot a hazájában nemzeti hősnek tartják, mert a fegyveres emigráns csoportok felderítése, Kuba elleni támadásaik megakadályozása volt a feladatuk Floridában.

A január 20-án hivatalba lépő Obama a választási kampány során hajlandónak mutatkozott valamiféle tárgyalásokra Havannával, de a gazdasági embargó eltörlésére nem.
Az embargó ellen szólalt fel a Raúl Castróval együtt tájékoztatót tartó Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök is, aki szerint Kuba “egyetlen bűne az volt, hogy kivívta a szabadságát”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.