Külföld

Bocsánatot kért a cipődobálós újságíró

admin
admin

2008. 12. 18. 16:47

Bocsánatot kért az iraki kormányfőtől Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró, amiért megpróbálta megdobni a cipőjével a Bagdadba látogató George Bush amerikai elnököt - közölte csütörtökön az iraki miniszterelnök egyik munkatársa.

A tanácsos szerint a tudósító levelet írt börtönéből Núri al-Máliki kormányfőnek, “csúf dolognak” nevezte amit tett, és bocsánatot kért tőle. Emlékeztette al-Málikit a jóindulatára, amelyet egy 2005-ben neki adott interjúja során tanúsított, és kérte, hogy legyen ismét jóságos vele – mondta el egy sajtótájékoztatón Jaszin Medzsid.

Az ügyben vizsgálatot vezető bíró azt közölte csütörtökön, hogy az-Zaidi jól van, és jól bánnak vele a fogságban. Korábban a vádlott bátyja azt mondta, hogy a férfi kar- és bordatörést szenvedett. A bíró szerint ütésnyomok vannak az arcán, de jól van, és “nem úgy tűnik, mintha eltörött volna a karja”.

A bíró szerint a gyanúsított nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy valamilyen párt utasítására vagy pénzért tette-e amit tett, és tudatában van cselekedete hatásának. Az-Zaidit a bíró szerint a saját érdekében nem engedik szabadon óvadék fejében, mert állítólag merényletek fenyegetnék.

Az-Zaidi ügyvédjét felháborította, hogy a nyomozás során megsemmisült az a két cipő, amellyel az ügyfele célba vette az amerikai elnököt. A hatóságok szétszedték ugyanis, hogy kiderítsék, nem volt-e benne robbanóanyag. Az ügyvéd szerint a cipőket meg kellett volna őrizni, mert az iraki ellenállás jelképévé váltak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.