Nagyvilág

Elzárták az olajcsapot Észak-Korea felé

Észak-Korea nem kap újabb fűtőolaj-szállítmányokat, amíg nem egyezik bele nukleáris leszerelése ellenőrzésének szabályrendszerébe - közölte az amerikai külügyi szóvivő.

Sean McCormack Washingtonban helyi idő szerint pénteken újságíróknak elmondta: az Egyesült Államok és a kommunista vezetésű Észak-Koreával tárgyaló négy másik ország – Dél-Korea, Kína, Oroszország és Japán – megállapodott a szállítmányok felfüggesztéséről.

Az észak-koreai nukleáris leszerelés ellenőrzéséről a héten folytattak hatoldalú tárgyalásokat, amelyek csütörtökön eredmény nélkül értek véget, mert Phenjan nem fogadta el az ellenőrzés szabályrendszerének tervezetét.

Észak-Korea az atomprogramjának felszámolásáról kötött 2007-es megállapodásban vállalt kötelezettségeinek megfelelően idén megkezdte Jongbjon atomerőművének leszerelését, és nyilatkozott folyamatban lévő nukleáris programjairól. Washington azonban ragaszkodik a phenjani lista nemzetközi ellenőrzéséhez, mert hitelt érdemlően tisztázni akarja, hogy az ázsiai ország minden nukleáris tevékenységét bejelentette-e. Phenjan vonakodik engedélyezni külföldi ellenőröknek, hogy mintákat vegyenek az ország nukleáris létesítményeiben lévő hasadóanyagokról, és külföldre vigyék azokat alaposabb vizsgálat céljából.

Észak-Korea egy tavaly kötött megállapodás értelmében egymillió tonna nehézfűtőolajat kap, cserébe a nukleáris leszerelésért. A világtól elzárkózva élő, koldusszegény, éhínségektől szenvedő ázsiai országnak idén novemberig e mennyiség mintegy felét szállították le.

Elemzők szerint csak az amerikai kormánynak sürgős a megegyezés, Phenjannak egyáltalán nem. A hivatalából rövidesen távozó George Bush amerikai elnöknek nagy szüksége lenne egy utolsó diplomáciai sikerre. Az észak-koreai vezetőség viszont nyilván nem kíván gesztust tenni a vele szemben mindvégig élesen ellenséges Bushnak, inkább kivárja Barack Obama megválasztott elnök januári hivatalba lépését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik