Nagyvilág

Elfogták az al-Kaida élő legendáját

A belga rendőrség által az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat "élő legendájának" tartott Malika el-Arúd is azon tizennégy személy között van, akiket terrortervek gyanúja miatt őrizetbe vettek Belgiumban - értesült a CNN.

Az amerikai hírtelevízió honlapján közölt, belga rendőrségi forrásra hivatkozó beszámoló szerint a nő annak a férfinak az özvegye, aki 2001-ben egy társával együtt öngyilkos merényletben végzett Ahmed Sah Maszúddal, az afgánok nemzeti hősként tisztelt tálibellenes katonai parancsnokával. A merényletet Oszama bin Laden al-Kaida-vezér utasítására, két nappal a szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások előtt követték el.

Malika el-Arúd a hatóságok feltételezése szerint tagokat toborzott a terrorista hálózat számára, nem pedig annak harcosaként tevékenykedett – tudatta a CNN a közép-európai idő szerint péntekre virradóra ismertetett beszámolóban.
A nő két évvel ezelőtt az amerikai hírtévének adott interjúban arról beszélt, hogy néhai férjével együtt mennyire szerették Oszama bin Ladent. Arra is kitért, hogy szerinte az iszlám hit betetőzését jelenti vértanú özvegyének lenni, amely a nő számára “rendkívüli” érzés.

A belga rendőrség 14 személyt vett őrizetbe, és a hatóságok szerint nem kizárt, hogy legalább egyikük merényletet tervezett az európai uniós tagországok állam- és kormányfői csütörtök-pénteki találkozója alatt. Johan Delmulle főügyész csütörtökön közölte, hogy egyikükről szinte bizonyosan tudni lehet, hogy öngyilkos merényletre készült. A támadás helyszíne a rendőrség gyanúja szerint inkább egy ázsiai ország – Afganisztán vagy Pakisztán – lehetett volna, de némi kockázata egy Európában, azon belül a belga fővárosban elkövetendő támadásnak is volt.

A CNN-nek nyilatkozó forrás szerint az őrizetbe vettek valamennyien marokkói származásúak, s többségük belga útlevéllel rendelkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik