Külföld

Stolojan lehet a román miniszterelnök

admin
admin

2008. 12. 10. 13:49

Theodor Stolojan, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) miniszterelnök-jelöltje kapott szerdán megbízást arra, hogy megalakítsa Románia következő kormányát. A jelölt az RMDSZ-szel is tárgyal.

Traian Basescu államfő a Cotroceni-palotában elhangzott nyilatkozatában bejelentette: olyan emberre kívánta ruházni ezt a feladatot, aki képes a jelenlegi gazdasági világválságból eredő problémákat kezelni, és van elegendő tekintélye ahhoz, hogy biztosítsa az állami intézmények megfelelő működését.

Stolojan rövid megszólalásában jelezte: a következő tíz napban együtt kíván működni a PD-L-lel, akárcsak a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), vagyis azzal a két alakulattal, amely jelezte közreműködési szándékát a demokrata-liberálisokkal való kormányzásban. A cél egy olyan kormányprogram megvalósítása, amely alkalmas lenne a gazdasági válság romániai hatásainak ellensúlyozására – mondta. Kifejezte reményét, hogy december 22-ig az addig felálló új parlament megszavazza majd az új kormányt.

Basescu elnök ezután még magához ragadta a szót, mert tisztázni akarta: a miniszterelnöki megbízás négy évre szól. Az utóbbi napokban ugyanis a médiában folyamatosan hallani lehetett arról ez esetleges változatról, hogy két évig a PD-L, majd újabb két esztendeig a PSD adná a miniszterelnököt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.