Nagyvilág

Hétfőn találkozik Göncz Kinga és Kubis

Magyar-szlovák külügyminiszteri munkatalálkozó lesz december 15-én Budapesten - jelentette be Ján Kubis, a szlovák diplomácia vezetője.

A találkozó központi témája a magyar-szlovák alapszerződés teljesítése lesz, – s mint Kubis fogalmazott – az időszerű égető problémákat is megvitatja magyar partnerével, Göncz Kingával. Az “égető problémákat” azonban nem pontosította.

“Szeretnénk együttműködni Magyarországgal, még ha vannak is viták köztünk” – jegyezte meg a szlovák külügyminiszter.

Úgy vélte, hogy Szlovákia és Magyarország legfelsőbb vezetői között hosszú hónapokon keresztül nem volt normális politikai kapcsolat és párbeszéd. “Talán még hosszabban is, mint hónapokon keresztül. A miniszterelnököknél ezt egy, másfél évre teszem, az elnököknél talán szintén” – mondta újságíróknak a miniszter.
A legutóbbi három legmagasabb szintű szlovák-magyar találkozót (a kormányfők, a parlamenti elnökök, az államfők összejövetelét) ezért Kubis rendkívül kedvezően értékeli.

“Szlovákia nem engedheti meg magának, hogy a létező, normális együttélés szöges ellentétbe kerüljön bizonyos magas szintű politikai konfrontációval” – fejtette ki a miniszter. A két ország kapcsolataiban az elmúlt hónapokban a politikai tűzpárbaj, a nyilatkozatok, illetve különféle kérdések nemzetközi fórumokon történő felvetése folytatódott – vélte.

A magyar vezető politikusok szlovák partnereiknek tett konkrét javaslatait – amelyeket a szlovák fél rendre elutasított – Kubis nem kommentálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik