A sajtóértekezleten ugyan itt is nyilvánvaló volt, hogy legfeljebb a formális vagy az általános kérdésekben értenek egyet – abban, hogy gyakrabban kell találkozni, hogy elítélik a szélsőségeket -, egyébként pedig mindenki ismétli a magáét. De ezt legalább baráti légkörben tették, s ez – az egyenes adásban látott Fico-Gyurcsány szóbeli vérfürdő után – sikernek tekinthető – áll az írásban.
Gasparovic és Sólyom tartották magukat a nekik kiosztott feladathoz: az elnökök munkája nem a problémák megoldása, csupán azok gyökereinek tisztázása. Ez – bár némileg akaratlanul – sikerült is: mindketten egyformán megmutatták, hogy az egyik legfőbb ok az önkritika hiánya mindkét oldalon – állítja a szerző, Peter Morvay.
Gasparovic a találkozót az elnökválasztási kampány részeként kezelte. Tekintettel választóinak többnyire nemzeti, sőt nacionalista orientációjára, a lehető legnagyobb igyekezetet annak szentelte, hogy ismét bizonygassa: szlovák oldalról semmilyen hibát nem követtek el. Szórakoztató volt azon igyekezte, ahogy a ritka visszatérést a józan észhez és a status quóhoz – mint a tankönyvek ügyében – a kisebbségek iránti előzékeny gesztusnak próbálta feltüntetni.
Sólyomnak ugyan igaza van abban, hogy nagy különbség van az utcai szélsőségesek és a kormányban lévő szélsőségesek között, a magyar oldalon meglévő problémák kisebbítése úgyszintén csak zsákutca. Azon állításai, miszerint Magyarországon nincs semmiféle ellenszenv a szlovákokkal szemben, sem pedig irredenta nosztalgia, a legjobb esetben is csak óhajnak tekinthetők. A magyar kisebbségi önkormányzatok és az ombudsman követendő példaként való beállítása pedig, azután, hogy a pilisszentkereszti ügy nemrégiben jól kimutatta hatástalanságukat, vicces – olvasható a SME kommentárjában.
