Nagyvilág

Bush egy-két helyen még betesz Obamának

Elődeihez hasonlóan a hivatalából távozó mostani amerikai elnök, George Bush is igyekszik borsot törni utóda orra alá; olyan rendelkezéseket ad ki az utolsó pillanatban, amelyek az új elnök politikájával ellentétesek - írta a hétfői USA Today.

Így volt ez a korábbi elnökök esetében is: Jimmy Carter ugyanúgy igyekezett elnöksége utolsó hónapjaiban “végső igazításokat” végezni Ronald Reagan hivatalba lépése előtt, ahogy az idősebb Bush tette Clinton beiktatása előtt, és ahogy Clinton is saját szája íze szerint rendelkezett a jelenlegi elnök, Bush elnöksége előtt.

Az újság szerint ezek az utolsó elnöki simítások már hagyománnyá váltak, jóllehet egy kissé ízetlenek, mivel többnyire csak a következő elnök dolgát nehezítik meg, aki igyekszik elődje legutolsó rendelkezéseit eltüntetni.

George Bush egy sor – naponta átlagosan egy – olyan, vitatott szabályozást ír alá, amelyek visszafordítása nem kevés idejébe fog kerülni az új elnöknek, Barack Obamának. Bush néhány esetben valószínűleg kedvezni kíván szövetségeseinek az energiaiparban, más esetekben ideológiai alapállását követi a fegyvertartás és az abortusz kérdésében.

Az elnök megkönnyítette a széntüzelésű erőművek létesítését nemzeti parkok közelében, és lehetővé tette a károsanyag-kibocsátás növelését a környezetvédelmi ellenőrzés fokozása nélkül. Eltörölte azt a 25 éves szabályozást, amely tiltja a nemzeti parkok területén rejtett fegyver viselését. Arról is rendelkezett, hogy a kamionsofőrök több órát tölthetnek vezetéssel az autópályákon, és kiterjesztette az abortuszt ellenző egészségügyi dolgozók védelmét. Ez utóbbi Obama szerint meggátolhatja, hogy egyes nők fogamzásgátló szerekhez jussanak.

Bush minden “béna kacsa” elődjénél több gazdasági rendelkezést bocsát ki november 1. és január 20. között, várhatóan 70-et. Az újság szerint a Bush politikájához képest több síkon gyökeres változást ígérő Obamának nehezebb dolga lesz elődje utolsó rendelkezéseivel, mint Bushnak volt Clintonéival.

A Fehér Ház semmi törvénybe ütközőt nem tesz, hiszen január 20-ig Bush a teljes hatáskörű amerikai elnök. “Mégis illetlenség, hogy egy béna kacsa elnök az utolsó napjait olyan szabályozások életbe léptetésével tölti, amelyeket a választásokon elsöprő győzelmet arató utóda ellenez” – állapította meg a legnagyobb példányszámú amerikai napilap szerkesztőségi cikkében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik