Külföld

Súlyos zavargások Görögországban

admin
admin

2008. 12. 07. 22:52

Csaknem háromtucatnyi sebesültje van a görög városokban vasárnap már második napja folytatódó zavargásoknak a hivatalos közlés szerint. A rendőrség húsz embert őrizetbe vett. A zavargások azután robbantak ki, hogy szombaton Athénban halálos lövés ért egy tizenévest.

Egy nő súlyos fejsérülést szenvedett, rajta kívül még öt embert szállítottak kórházba. Tizenhárom embert vettek őrizetbe csak a fővárosban, Athénban, többet közülük fosztogatás miatt.

Összesen több ezren vonultak az utcára, és csaptak össze a rendőrséggel Athénban, Szalonikiben, Patraszban, valamint Kréta és Korfu szigetén. Harmincnál is több üzletet és tucatnyi bankfiókot gyújtottak föl a tüntetők csak a fővárosban.

Haláleset robbantotta ki

Halálos lövés ért egy tizenéves fiút, aki rendőrökre támadt szombat este a görög fővárosban. A beszámolók szerint kövekkel és benzinespalackokkal felszerelkezett fiatalok egy csoportja rátámadt egy rendőrautóra. A kocsiban ülő egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le, a golyó azonban mellkason – más források szerint gyomron – találta az egyik támadót, egy 15 éves fiút. Kórházba szállították, de már nem sikerült megmenteni az életét.

A haláleset hírére több száz anarchista és szélsőbaloldali fiatal randalírozni kezdett Athén központjában; kirakatüvegeket zúztak be, és felgyújtottak több autót. A rendőrség könnygázt is bevetett, hogy megfékezze a tombolást.

Felajánlotta lemondását

Prokopisz Pavlopulosz, görög belügyminiszter sajtótájékoztatón fejezte ki sajnálatát a szombati haláleset miatt, és felajánlotta lemondását, amit azonban Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök elutasított. Az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek két rendőrt, akiknek a miniszter “példás büntetést” helyezett kilátásba.

Tüntetők csapnak össze rohamrendőrökkel Athénban (fotó: MTI/EPA)

Tüntetők csapnak össze rohamrendőrökkel Athénban (fotó: MTI/EPA)

Eszkalálódott a helyzet

A történtek után a fővárosban nyomban zavargások kezdődtek, majd átterjedtek Szalonikire és több észak-görögországi városra, illetve krétai és korfui településekre is. Kiégett üzlethelyiségek és bankfiókok, kitört kirakatok és az utcákat borító üvegszilánkok jelezték Athénban, illetve több görög városban a vasárnapra virradóra történt zavargásokat.

A tüntető fiatalok benzines palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket, akik könnygázzal próbálták megfékezni a dühöngő tömeget. A tüntetők gyújtogattak, kirakatot zúztak be, bankfiókokat támadtak meg, de nem fosztogattak. A tűzoltóság szerint több mint húsz bolt és bankfiók, illetve számos gépkocsi égett ki a fővárosban. A legnagyobb károk az Athén szívében található bevásárlóutcában keletkeztek, ahol teljesen leégett egy háromszintes áruház is. A rendbontók szemlátomást nem válogatás nélkül gyújtogattak, mivel üzlethelyiségek és bankfiókok kiégtek, de a vendéglők épen maradtak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.