Nagyvilág

Az MKP elégedett a találkozóval

Fontosnak tartja a szlovák-magyar államfői találkozót a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) - nyilatkozta az MTI tudósítójának Csáky Pál, az MKP elnöke szombaton Érsekújváron azt követően, hogy a párt vezetése találkozott Sólyom Lászlóval köztársasági elnökkel.

“Bár tudatosítjuk, hogy egy ilyen találkozó nem hozhat áttörést a két ország kapcsolatában, de mégis jó jelzés a lakosság felé, hogy a politikusok képesek tárgyalni, tárgyalnak és legalább igyekeznek körülhatárolni a problémákat” – fejtette ki Csáky. Hozzátette: reméli, lesz folytatás.

Csáky üdvözölte, hogy mind a három legfelsőbb szintű szlovák-magyar találkozó után a magyar politikusok tájékoztatták az MKP-t a tárgyalásokról. “Ez számunkra azt jelenti, hogy partnernek tekintenek bennünket” – jelentette ki a politikus. Megjegyezte, hogy az MKP örömmel venné, ha hasonló módon találkozhatna a szlovák politikusokkal is.

Arra a kérésre, hogy értékelje összességében az elmúlt hetekben lezajlott három magyar-szlovák csúcstalálkozót, Csáky elmondta: “A szlovák fél nyolc héttel ezelőtt azt próbálta elhitetni Szlovákia lakosaival és Európával, hogy Közép-Európában egyetlen probléma van: Magyarország állítólagos fasizálódása, túlzott nacionalizálódása. Közben a három közjogi méltóság találkozóján kiderült: magyar részről mind a három esetben felkészült, jóakaratú, tárgyalóképes és konkrét témákat megoldani akaró partner tárgyalt egy felkészületlen, általánosságokat mondó, nem igaz érveket használó szlovák politikai vezetéssel.”

Csáky szerint ezen a helyzeten úgy lehetne javítani, hogy a szlovák fél komolyan veszi a magyar javaslatokat. “A megoldások keresésében az MKP mindkét oldal számára partner akar lenni” – fejtette ki a politikus.

A jövő szempontjából az MKP fontosnak tartaná, ha az újonnan megválasztott szlovák köztársasági elnök első vagy második külföldi útja Magyarországra vezetne. “Ennek fontos, szimbolikus jelentősége lenne” – vélte Csáky.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik