Nagyvilág

Gyermekpornográfia miatt is nyomoznak Kampusch-ügyben

Gyermekpornográfia gyanújára is kiterjed a tíz éve elrabolt Natascha Kampusch ügyében indított újabb nyomozás, amelyet az osztrák államügyészség a múlt hónapban rendelt el.

A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője, Franz Lang a pénteki osztrák sajtóban megjelent nyilatkozatában közölte: vannak arra utaló jelek, hogy a tettest, Wolfgang Priklopilt baráti kapcsolatok fűzték a gyermekpornográfia területéről ismert személyekhez. Ezen a szálon elindulva szemügyre veszik az illető tágabb környezetét, vajon nem köthető-e közvetetten a nagy port felvert eset egy esetleges pornóhálózathoz. Többet nem volt hajlandó felfedni.

Az akkor még csak tízéves Natascha Kampusch 1998. március 2-án tűnt el: iskolába indult, de nem érkezett meg. Egy iskolatársnője állítólag látta, amint betuszkolják egy fehér kisbuszba. A rendőrség hajtóvadászatot indított, még Magyarországon is nyomoztak utána, de nem akadtak a nyomára. Elrablója nyolc és fél éven át tartotta bezárva egy ablaktalan, föld alatti helyiségben Bécs közelében, Strasshofban. A lánynak 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie, kihasználva azt a pillanatot, amikor fogva tartója figyelmét elvonta egy mobilhívás. A férfi még aznap öngyilkosságot követett el.

Az igazságügyi minisztérium már október végén bejelentette, hogy újra megnyitják a Kampusch-aktát. Ugyanis az a független szakértői bizottság, amelyet a korábban lefolytatott nyomozás felülvizsgálatára kértek fel, több hiányosságot is felfedezett a hatóságok részéről. A testület egyebek között megállapította, hogy a rendőrség nem járt el kellő gondossággal, több olyan szálat is elvarratlanul hagyott, amelyet követve talán hamarabb a kislány elrablójának a nyomára juthatott volna.

Az ügy súlyosságára és jellegére való tekintettel indokolt lett volna, ha nyomozó szervek behatóbban megvizsgálják azt az eshetőséget, hogy Priklopilnak volt-e esetleg bűntársa. A bizottság szerint erre mutattak bizonyos – meglehet, megdönthetetlennek nem tekinthető – jelek, például az, hogy egy tizenkét éves diáklány vallomásában azt állította: szemtanúja volt, amint egy férfi betaszigálja Nataschát egy fehér furgonba, miközben úgy tűnt neki, hogy a volán mögött is ül valaki.

Az ügyészség a vizsgálat elrendelésekor közölte, hogy formailag egy új, önálló eljárásról van szó. A BKA vezetője mostani nyilatkozatában azt mondta, hogy a nyomozati megbízás nem foglalja magában az „esetleges bűntársra vonatkozó elmélet tisztázását”. Ám arra a kérdésre, hogy személy szerint hisz-e ebben, azt felelte: „Ez teljesen nyitott, a vizsgálatok még folynak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik