Külföld

Fidel Castro tárgyalna Obamával

admin
admin

2008. 12. 05. 07:10

Barack Obama megválasztott amerikai elnök olyan ember, akivel Kuba tudna tárgyalni - vélekedett Fidel Castro egy helyi idő szerint csütörtökön megjelent írásában.

Obamával “lehetséges a párbeszéd, ahol csak akarja” – írta az ország éléről visszavonult Castro. A leendő elnök néhány miniszterjelöltjét illetően viszont csalódásának adott hangot.
A kubai vezetés úgy ítéli meg: Obama elnökségét nem kísérik majd háborúk – írta Fidel Castro a hivatalos kubai sajtóban közzétett cikkében. Hozzátette azonban: az új elnöknek nem szabad elfelejtenie, hogy Kubával szemben nem vezet eredményre a mézesmadzag és furkósbot politikája.

Felidézte, hogy a külügyi tárca várományosa, Hillary Clinton támogatóan nyilatkozott a Kubával szembeni amerikai kereskedelmi embargó fenntartásáról. Utalt arra is, hogy Hillary Clinton férje, Bill Clinton elnökként aláírt olyan törvényeket, amelyek jelentősen szigorították az embargót. Az elnökváltás ellenére hivatalban maradó Robert Gates védelmi miniszterrel kapcsolatban azt írta: azért csalódott, mert Gates “inkább republikánus, mint demokrata”.

Megválasztása óta kevés alkalommal nyilatkozott a kubai vezetés a leendő amerikai elnökről, azonban a kampány alatt Fidel Castro egyértelműen kinyilvánította, hogy az ő győzelmének örülne jobban. Fidel Castro öccse, az őt az állam élén felváltó Raúl Castro a The Nation című amerikai lapnak adott interjúban kijelentette: nem zárkózik el az elől, hogy találkozzon Obamával.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.