Nagyvilág

Bill Clinton léphet felesége szenátori helyére

Bill Clinton két évre, 2010-ig szenátor lehet, azt követően, hogy New York szenátorát, Hillary Clintont Obama hétfőn hivatalosan is megnevezte külügyminisztereként. Az amerikai törvények szerint a kormány tagjai nem lehetnek törvényhozók is, így Hillarynek le kell mondania szenátori posztjáról.

Hillary Clinton 2000-ben, férje elnöki periódusának végén nyerte el a szenátori posztot, 2006-ban pedig újabb hat évre megválasztották. Mostani lemondása után legközelebb a 2010-es félidős választásokon tarthatnak választást a helyére – igaz, akkor is csak a ciklusából hátralevő két évre választanak szenátort a New York-iak. A köztes időszakra New York demokrata kormányzója nevezhet ki szenátort – írja a CNN.

A posztra a New York-i kongresszusi delegáció legalább nyolc tagja mellett olyan helyi hatalmasságok is pályázhatnak, mint Mario Cuomo volt kormányzó igazságügyi miniszter fia, Andrew Cuomo, de felmerült az ifjabb Robert Kenedy, illetve a meggyilkolt elnök, John F. Kennedy Caroline lányának neve is.

Az, hogy egy volt elnök törvényhozóként folytassa, szokatlan ugyan, de nem példátlan, Bill a harmadik elnök lenne, aki a Kapitóliumban folytatná. Két elődje folytatta politikai karrierjét a Fehér Ház után a törvényhozásban. John Quincy Adams (akinek az apja, John Adams is elnök volt) két évvel az elbukott újraválasztási kísérlete után, 1830-ban lett Massachusetts képviselője, a posztot végül 18 évig töltötte be. Andrew Johnsont – aki ellen Clintonhoz hasonlóan alkotmányos vádeljárást kezdeményeztek elnöksége idején – 1875-ben választották Tennessee szenátorává, de pár hónappal hivatalba lépése után meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik