Nagyvilág

Összerúgták a port a cseh vezetők

Václav Klausnak nincsenek kétségei afelől, hogy hiteles az a bizalmas feljegyzés, amely a francia államfő és a cseh kormányfő egyik párizsi beszélgetését rögzíti. A cseh diplomácia tagadja a prágai sajtóban csütörtökön közölt dokumentum hitelességét, de Karel Schwarzenberg külügyminiszter már nyilvános bocsánatot kért Franciaországtól azért, hogy kiszivárgott.

A cseh államfő ugyanakkor bírálóan szólt arról, hogy a cseh és az európai politikusok között “érdekbarátságok” kötődnek. “Ezek a politikusok állandóan Brüsszelbe járnak, ismerik egymást, feleségeikről, gyerekeikről beszélgetnek, meg hogy hol voltak szabadságon.

A mi (cseh) ilyen típusú politikusaink a végtelen és folyamatos csúcstalálkozóknak hála szintén nagyobb barátságban vannak a többi európai ország politikusaival, mint saját országuk polgáraival.

Mirek Topolánek ennek a jelenségnek a legklasszikusabb prototípusa” – jelentette ki Klaus abban az iDnes hírportál által pénteken idézett interjúban, amely teljes terjedelmében szombaton jelenik meg a Mladá Fronta Dnes című prágai liberális napilapban.

Klausnak az utóbbi napokban nem ez az első támadása a miniszterelnök ellen. Megfigyelők ezt a Polgári Demokratikus Párt jövő heti tisztújító kongresszusával magyarázzák. Bár Klaus a párt alapítója és államfőként is tiszteletbeli elnöke, éles összetűzésbe került a pártelnök Topolánekkel és jelezte: valószínűleg kilép a pártból és egy új pártot alapít. Az új párt állítólag erősen euroszkeptikus irányvonalat követne és hasonlítana az írországi Libertas mozgalomhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik