Nagyvilág

Fico: nem lehet Szlovákiának diktálni

Robert Fico bízik abban, hogy a szlovák kormányt 2010-ben is Pozsonyban, és nem Brüsszelben, Budapesten, Moszkvában vagy Washingtonban fogják összeállítani.

A szlovák miniszterelnök a parlamenti kérdések órájában beszélt erről csütörtökön a pozsonyi Nemzeti Tanácsban.

“Ahogy Magyarországon sem tetszene az embereknek, ha mi mondanánk meg, hogyan nézzen ki a kormányuk, úgy nekünk sem tetszik, ha valaki diktál nekünk, hogy miként kellene kormányunknak kinéznie” – jelentette ki a kormányfő egy képviselői kérdésre válaszolva. Fico szerint a kormány felállítása minden ország szuverén joga, s ebbe Pozsony senkinek sem enged beleszólást.

A közelmúltban megtartott révkomáromi kormányfői találkozón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bírálóan szólt arról, hogy a szlovák kormányfő a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) is bevette kormányába.

Nincs orrkoppintás

Fico biztosította a képviselőket: a szlovák kormánynak érdeke, hogy az ország területén nyugalom legyen, hogy az emberek megértsék egymást és jól éljenek. “Ezért mindent megteszünk, s nem engedjük, hogy az orrunkra koppintsanak” – jegyezte meg a kormányfő.

Gyurcsány Ferenccel való találkozóját a szlovák politikus mindazonáltal nagyon fontosnak minősítette. “Mindenkinek lehetősége volt megnevezni azt, ami bántja, azt, hogy hol látja a legnagyobb feszültséget, s hogy mire kellene összpontosítanunk az utóbbi időben felszínre törő problémák megoldásában” – fejtette ki Fico.

Fontos találkozó

Rendkívül fontosnak nevezte a november 15-i révkomáromi találkozón elfogadott közös nyilatkozatot, “amelyben közösen elítéltük a radikalizmus, a szélsőségesség, az idegengyűlölet minden megnyilvánulását és kiemeltük a nemzeti kisebbségek szerepét”.

Ugyanakkor a szlovák nemzeti szuverenitás elleni támadásnak minősítette azt, hogy az önmagát Nemzeti Őrseregnek nevező magyarországi csoportosulás 28 tagja november 8-án, a kelet-szlovákiai Királyhelmecen próbált megemlékezni az első bécsi döntés 70. évfordulójáról.

“Szeretnék köszönetet mondani a belügyminisztériumnak a határozott fellépésért” – jelentette ki a kormányfő, aki megengedhetetleneknek minősítette a királyhelmecihez hasonló akciókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik