Nagyvilág

A légierő vezetője tagadja Japán agresszor háborús múltját

Nagy megdöbbenést keltett Japánban a légierő vezetője azzal, hogy győztesként került ki abból a pályázatból, amelyre Japán II. világháborús agresszor múltját tagadó esszékkel lehetett jelentkezni.

Tamogami Tosio díjnyertes írásában azt állította: a kelet-ázsiai ország nem volt agresszor a II. világháborúban, sőt a konfliktusba valójában az Egyesült Államok rángatta bele Tokiót. A légierő – azóta természetesen menesztett – vezetője azt fejtegette továbbá, hogy Japán önvédelemből harcolt a II. világháborúban, és a jog szerint őt megillető területeket, a Mandzsúria területén létrehozott Mandzsukuót és Koreát védelmezte a kommunistákkal szemben. Tamogami szerint a Pearl Harbor elleni támadásba az amerikaiak ugratták bele Tokiót, a japán megszállás alapvetően jó szándékú volt, és az volt a célja, hogy felszabadítsa Ázsiát a nyugati imperializmus igája alól. Tamogami azzal a megállapítással zárta esszéjét, hogy az az ország, amely megtagadja múltját, bukásra van ítélve – írta a The Economist című hetilap.

Aszo Taro, a szeptember végén hivatalba lépett új japán miniszterelnök azonnal cselekedett: néhány órával az ominózus írás közzététele után, október 31-én Tamogami tábornokot elbocsátották hivatalából. A védelmi miniszter, igyekezve lecsillapítani a XX.. századi japán katonai agressziót elszenvedő Kína és Dél-Korea felháborodását, azt hangsúlyozta, hogy a légierő menesztett vezetőjének nézetei nem azonosak a japán kormány álláspontjával.

A pályázatot, amelyen Tamogami írása nyert, egy szálloda- és ingatlanfejlesztési lánc szponzorálta, amelynek vezetője, Motoja Tosio erőteljes revizionista nézeteiről ismert. Tamogami elbocsátása óta kitudódott, hogy a pályázat nyertese közeli kapcsolatban állt a szponzorcég vezetőjével, egy alkalommal még sétarepülésre is elvitte Motoját egy harci repülőgép fedélzetén. Sőt, azóta az is kiderült, hogy a 230 pályázóból 78 a japán légierő tisztje volt; többségük közeli kapcsolatban állt a fődíjat elnyert tábornokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik