Nagyvilág

Peter Orszag a Fehér Ház költségvetési igazgatója

Peter Orszag, az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának jelenlegi elnöke lesz a Fehér Ház költségvetési igazgatója - jelentette be Barack Obama megválasztott elnök kedden Chicagóban.

Peter Orszag – akinek szülei Magyarországról származnak, de ő az Egyesült Államokban született, nem beszél magyarul – fogja vezetni a Fehér Ház költségvetési hivatalát, amely a szövetségi ügynökségek költségvetési igényeit kezeli és javaslatokat tesz az elnöknek.

A 40 éves Orszag egyike lesz Obama legközvetlenebb gazdasági tanácsadóinak Timothy Geithner jövőbeni pénzügyminiszter és Lawrence Summers mellett, aki a nemzetgazdasági tanácsot fogja vezetni. Mindhárman szorosan kötődnek a kiegyensúlyozott költségvetést fő célnak tekintő Robert Rubinhoz, aki Bill Clinton elnöksége idején vezette a pénzügyi tárcát.

A leendő elnök úgy fogalmazott, hogy “a költségvetési reform nem lehetőség, hanem szükségszerűség a jelenlegi nehéz körülmények között, amikor a deficit növekszik és a gazdaság zsugorodik”. Obama azt mondta, nem a kis vagy nagy, hanem egy okosabb kormány építéséről van szó.

Okosabb kormányt ígér

Kifejtette: a Fehér Ház költségvetési hivatala nemcsak a büdzsé tervezésével és végrehajtatásával fog foglalkozni, hanem “annak a biztosítéka is lesz, hogy kormányunk, az Önök kormánya hatékonyabb lesz az amerikai nép szolgálatában”.
“Nincs jobb személy ennek az erőfeszítésnek az irányítására, mint a CBO igazgatója, barátom, Peter Orszag” – mondta Obama. Mint hozzátette, Orszag Amerika egyik vezető szakembere költségvetési kérdésekben, új energiát vitt a CBO működésébe, új hangsúlyt helyezve az egészségügyi szféra válságának megoldására. Mint fogalmazott, Peternek nem kell térkép ahhoz, hogy megtalálja, hol van “a kutya elásva” a szövetségi költségvetésben, tudja, mi működik, és mi nem, mi az, amire érdemes az adófizetők értékes dollárjait költeni és mire nem.

Obama kijelentette: “Washington régi működési módja egyszerűen nem alkalmas a mai és holnapi kihívások megoldására”. Hozzátette: nem biztos, hogy az idei büdzsében rejtőző mindegyik program, valamely érdekcsoport által elért vállalati adókönnyítés vagy központi segély a jövőben is életben marad.

Orszagot mindkét párt kongresszusi képviselő olyan objektív, nagy tudású szakembernek jellemzik, akinek mély ismeretei vannak a pénzügyi válság természetéről, tájékozott az egészségügy, a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer, sőt, még a globális klímaváltozás kérdéseiben is. A The New York Times már korábban azt írta, hogy ő az esélyes a posztra, de Orszag hátrányaként említette: ő is Rubin pártfogoltja, korábban Clinton tanácsadója volt.

Nem szívesen beszél magyar származásáról

Orszag egyáltalán nem beszél magyarul, családnevét is angolosan (Orzeg) ejti ki, és soha nem járt Magyarországon. Az MTI-t egy neves washingtoni agytröszt szakembere úgy tájékoztatta: Orszag nem szívesen beszél magyar származásáról, kerüli az erre vonatkozó kérdéseket. A kongresszus költségvetési hivatala annyit közölt: “Peter megerősítette, hogy családneve magyar eredetű”, és “ez az egyedüli személyes információ családi származásáról”, további információt sajnos nem tudnak megosztani.

Az 1968-ban Bostonban született, a Princeton Egyetemen végzett, majd a London School of Economicson közgazdasági doktorátust szerző Peter Orszag több közgazdasági témájú könyv társszerzője, illetve – szerkesztője. Szenvedélyes maratonfutó, imádja a country-western zenét. Elvált, két iskoláskorú gyermek, Leila és Joshua apja – írta a The Huffington Post liberális hírportál. A CBO elnökeként rendszeres blogíró volt, egyebek mellett a klímaváltozásról, az egészségügyről tartott előadásairól vezetett internetes naplót és pénzügyi kérdésekben fejtette ki véleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik