Külföld

Gyurcsány bevenné a szerbeket az EU-ba

admin
admin

2008. 11. 21. 17:06

Magyarország mindig azok között lesz, akik azt keresik, hogyan haladhat végig Szerbia a legkevesebb áldozattal, konfliktussal, a legkönnyebben az európai integrációhoz vezető úton - jelentette ki Belgrádban Gyurcsány Ferenc.

A magyar kormányfő belgrádi munkalátogatása során tárgyalt kollégájával, Mirko Cvetkoviccsal, s megbeszélésük középpontjában a kétoldalú viszony, Szerbia EU-integrációja, a gazdasági kapcsolatok és Koszovó kérdése állt.

Magyarország és Szerbia között nincsenek viták, megoldásra váró konfliktusok – jelentette ki a találkozó után Gyurcsány Ferenc.

A szerb kormánnyal lehet beszélni

A miniszterelnök szerint Kelet-Közép-Európában az elmúlt évek során volt lehetőség megtanulni, hogy csak jóhiszemű párbeszéddel, a közös cselekvés lehetőségeinek felkutatásával lehet előrébb lépni a térség problémáinak megoldásában. Mint mondta, a pénteki megbeszélésen azt tapasztalta, hogy a jelenlegi szerb kormány is ezt vallja.

Ami a Szerbia által kívánt EU-tagságot illeti, Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a magyar-szerb kapcsolatok középpontjában az a nagyon fontos kérdés áll, hogy Magyarország milyen módon tudja segíteni Szerbiát az EU-integráció terén. “Az út nem lesz könnyű, a tagság elnyerése nem fog megtörténni máról holnapra. Szerbiának teljesítenie kell, s meg kell teremteni az unió fogadókészségét is. Egyik sem egyszerű feladat” – tette hozzá.

Megköszönték a segítséget

Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnök kijelentette, hogy a két ország között nagyon baráti, jószomszédi kapcsolatok vannak, s ezek nemcsak a kétoldalú találkozókon, hanem a regionális együttműködés során is érzékelhetők.

Megköszönte Gyurcsány Ferencnek azt a segítséget, amelyet Magyarország az EU-tagság elnyerése érdekében Szerbiának nyújt, s emlékeztette rá, hogy országának nagyon fontos a felkerülés az úgynevezett schengeni fehér listára, vagyis az a lehetőség, hogy állampolgárai vízum nélkül utazhassanak a schengeni övezethez tartozó országokba.

Gyurcsány és Tadics - egy felé tekintenek (Fotó: MTI)

Gyurcsány és Tadics – egy felé tekintenek (Fotó: MTI)

Mindkét kormányfő szólt a nemzeti kisebbségek szerepéről, s egyetértettek abban, hogy a magyarországi szerbek, s a szerbiai magyarok a híd szerepét töltik be. Mint Gyurcsány Ferenc fogalmazott, ezen a téren nincsenek nyitott kérdések a két ország között. Szilárdan lehet bízni abban, hogy a kisebbségek nem gondok és problémák okozói, hanem a nyugodt, gyümölcsöző együttélés forrásai lesznek, sőt máris azok.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.