Külföld

Erejének gyengülésével számol Amerika

admin
admin

2008. 11. 21. 11:07

Az amerikai gazdasági, katonai és politikai dominancia gyengülését jósolja a következő húsz évre az amerikai hírszerzés jelentése. A Nemzeti Hírszerzési Tanács szerint az amerikai globális hatalommal szemben az új versenytársak Kína és India, valamint a régi motoros, Oroszország jelentik majd a legnagyobb kihívást.

Jüannal fizetünk majd?

A jelentésben szerepel az is: nem valószínű, hogy a dollár marad a világ valutája, továbbá a víz- és élelemhiány is csak növelni fogja a feszültségeket – írja a BBC. Persze hozzáteszik, hogy ezek nem elkerülhetetlen folyamatok, és az eredmény a világ vezetőinek jövőbeni döntésein múlik.

„A következő húsz év átmenet lesz egy új világrendbe, és ez a folyamat rengeteg kockázattal jár” – áll a Global Trends 2025 elnevezésű jelentésben, amelyet az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács ad ki négyévenként. Ez egy előrejelzés a következő elnöki ciklusban várható folyamatokról. A végkicsengés azonban kissé optimistább, a jelentés ugyanis leszögezi, hogy az Egyesült Államok marad a legfontosabb szereplő a nemzetközi viszonyokban, de a hatalma csökkenni fog.

Több szereplő, nagyobb káosz

Az NHT négy évvel ezelőtti iránymutatása még az amerikai dominancia megőrzését jósolta, de az olyan feltörekvő gazdaságok, mint Kína, India vagy Brazília komoly eséllyel indulnak egy új, multipoláris világrendben betöltött fontos szerepért. Természetesen egy többszereplős rendszer nagyobb kockázatot és instabilitást hordoz magában, mint egy hegemón vagy bipoláris világrend.

Kevesebb beleszólásuk lehet a világ ügyeibe (Fotó: MTI)

Kevesebb beleszólásuk lehet a világ ügyeibe (Fotó: MTI)

2025-re a globális felmelegedés hatására víz- és élelemtartalékok csökkenése következik be, ez pedig újabb konfliktusokat okoz majd világszerte. Az atomfegyverek bevetésének veszélye ugrásszerűen megnő majd, a „vadállamok” és a terrorista szervezetek ugyanis minden erejükkel azon lesznek, hogy nukleáris arzenálhoz jussanak.

Nincs minden veszve

A jelentés tanácsokkal is szolgál a világ vezetőinek, hogyan kerüljék el, hogy mindez bekövetkezzen. „A politikai rendszereknek, a nemzetközi szereplőknek és esetleg még a piaci folyamatoknak is nagy szerepük van abban, hogy megoldják vagy legalább enyhítsék a várható megpróbáltatásokat” – mondta Thomas Fingar, a Nemzetközi Hírszerzési Tanács elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.