Külföld

A szélsőjobboldal ellen lépnének fel a német tartományok

admin
admin

2008. 11. 20. 09:56

A szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párttal (NPD) szembeni fellépésről kezdett tárgyalásokat csütörtökön Wolfgang Schauble belügyminiszter tartományi kollégáival.

A neonáci NPD-vel kapcsolatos magatartás mind nagyobb dilemmát okoz a szövetségi, illetve a tartományi hatóságok számára. Miközben a szélsőjobboldali párt immár megvetette lábát több keleti tartományi parlamentben, illetve önkormányzati testületben, s előretört egyes nyugati tartományokban is, az állam egyelőre nem tudja, miként lépjen fel az NPD-vel szemben.

A párt betiltását célzó erőfeszítések mindeddig kudarcot vallottak, s egybehangzó vélekedések szerint az alkotmánybíróság jogi fenntartásai miatt az elkövetkező időszakban sincs esélyük. Ezért a belügyminiszterek tanácskozásának napirendjén most az a javaslat szerepel, hogy vonjanak meg az NPD-től minden állami pártfinanszírozási támogatást. A mostani helyzet szerint ugyanis a neonáci párt költségvetésének 40 százalékát az állami költségvetésből kapja, az elmúlt esztendőben ez az összeg 1,45 millió eurót tett ki.

Az erre vonatkozó tervezetet az alsó-szászországi konzervatív belügyminiszter, Uwe Schünemann terjesztette elő. Szakértők szerint a téma rendkívül érzékeny, mivel a pártfinanszírozásra vonatkozó alkotmányjogi szabályok esélyegyenlőséget garantálnak valamennyi – nem betiltott – párt számára.

A konzervatív politikus tervezete ezzel szemben most azt veti fel, hogy miként lehetne megvonni az állami támogatást az NPD-től annak ellenére, hogy a párt nincs betiltva. Schünemann épp ezért alkotmánymódosítást szorgalmaz, utalva egy olyan kiegészítés szükségességére, amely a pártfinanszírozással kapcsolatban kimondaná: egy adott párt kizárható a támogatottak köréből abban az esetben, ha jogilag bizonyítható, hogy törekvéseivel a demokratikus államrendet fenyegeti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.