Nagyvilág

Moszkva újabb grúz támadásra számít

Meggyőződésem, hogy Grúzia katonai erejének növelésére törekszik, ennek pedig még az augusztusi konfliktusnál is nagyobb következményei lehetnek – jelentette ki szerdán Szerdjukov orosz védelmi miniszter.

A grúzok törekvése a haderő megnövelésére komoly aggodalomra ad okot, és ennek komolyabb következményei lehetnek annál, amit augusztusban láttunk – idézi az orosz védelmi miniszter szavait a The New York Times.

Az agusztusi ötnapos háború során az orosz csapatok kiterjedt hadműveletekkel vágtak vissza és foglaltak el grúz területeket válaszul arra, hogy Tbiliszi táamdást indított, hogy megpróbálja visszaszerezni a dél-oszétiai szakadár területeket.

Az augusztusi háború során falvakat, lakott városi térségeket, sőt menekülő civileket értek bomba- és aknatámadások. A grúz és az orosz fél egyaránt bevetett fürtös bombákat lakott területeken vagy azok közelében, és nagy térségekben most is fel nem robbant töltetek veszélyeztetik a hazatérni próbálókat.

Az Amnesty Iternational jelentése szerint október utolsó hetében 24 ezer volt azon polgári lakosoknak a száma, akik nem tudták megközelíteni a dél-oszétiai konfliktusövezetben lévő korábbi lakhelyüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik