Nagyvilág

A Fidesz Slotánál is nacionalistább?

Robert Fico és Gyurcsány Ferenc nem találtak megoldást a problémára - írta kedden a SME. Az Új Szó szerint a szlovákoknak nincsenek bizonyítékaik. A Pravda úgy véli, a Fidesz nacionalistább Slotánál is.

A kormányfők révkomáromi találkozója óta Szlovákiában a hétfői munkaszüneti nap miatt csak kedden jelentek meg a napilapok, így az érdemi kommentárok is.

Peter Morvay, a liberális SME magyar-szlovák kapcsolatokról rendszeresen író munkatársa szerint az egymás mellett álló két miniszterelnök nem egymáshoz, hanem mindegyikük a saját hazai választóihoz, a saját szövetségeseihez és a saját ellenzékéhez beszélt, miközben a másikat bírálta: egyik sem mondott újat és lényegeset a másiknak, semmi olyant, ami segítené a kimozdulást a két szomszédos ország között kialakult válságból.

Marad a rideg viszony?

“A rossz viszony okairól és a megoldáshoz vezető képességek hiányáról viszont többet is elárultak annál, mint ami szándékukban állt, mégpedig azt, hogy a viszony kedvezőbbre fordulására egyhamar nem lehet számítani, mert a feszültség fenntartásában, mi több, fokozásában túlságosan sok jelentős, vagy legalábbis hangadó politikai erő és csoport érdekelt” – írja a lap.

Kifejti: ha Robert Fico koalíciós partnere, Ján Slota felhagyna a magyarok durva sértegetésével, azzal “a saját politikai létezésének értelmét és saját meggazdagodásának egyetlen forrását veszítené el”. Fico ugyan ismételten megígérheti, hogy majd megpróbálja Slotát rövidebb pórázra fogni, de csakis az vezetne sikerhez, ha azzal fenyegetné meg Slotát, hogy kirúgja a koalícióból.

Ezt azonban nem teszi meg, mert ugyanúgy, mint Slota, Fico is tisztában van azzal, hogy Slotánál szófogadóbb koalíciós partnert nem talál. Nem is beszélve arról, hogy a nacionalizmust, mint a választók kielégítésének és a figyelem elterelésének eszközét Fico lassan ugyanúgy alkalmazza, ahogyan Slota.

Márpedig erre még inkább szüksége lesz, ha majd Szlovákiában is törvényszerűen beállnak a pénzügyi válság következményei, nemkülönben a január elsejétől esedékes euró-bevezetés következtében kialakuló elégedetlenség.

Fico kijátszhatja a nacionalista kártyát

Ráadásul Fico nyugodtan mesterkedhet a nacionalizmus fortélyaival, tisztában lehet azzal, hogy ezt a Magyar Koalíció Pártján (MKP) kívül Szlovákiában úgysem veszi senki rossz néven. Ellenkezőleg: ami a nacionalizmust illeti, abban a szlovák pártok majd még versenyeznek is Ficóval – írja a lap.

Ficóval ellentétben Gyurcsánynak nem a magyar nacionalizmus meglovaglása, hanem az okozza a legfőbb gondot, hogy egyre kisebb a hazai történések fölötti befolyása, ezért a saját politikai túlélésének fontossági sorrendjében a szlovák-magyar viszony kérdései csak valahol a sor végén vannak.

Aligha várható tőle több, mint hogy szóban elítélje a magyar szélsőségeket, de hogy szigorúbban megfegyelmezze őket, az eleve sikertelenségre ítéltetett – vélekedik a SME.

A Fidesz veszi át az irányítást?

A lap szerint az események irányítását a Fidesz veszi át, jóllehet, a szlovák-magyar viszony ügye a Fidesz számára a Gyurcsány elleni gáncsoskodás újabb lehetőségét kínálja, s most “képmutató módon bírálja Gyurcsányt, amiért nem tudott elérni olyan dolgokat, amilyeneket Szlovákiában az adott politikai körülmények között egyetlen Fidesz-politikus sem tudna elérni” – fogalmaz a cikkíró.

Végül megjegyzi: ugyanakkor a Fidesz már készíti elő a talajt ahhoz, hogy a hatalomátvétel után majd “hasonlóképpen mint Fico szintén a nacionalizmust vesse be akkor, amikor már az ország gazdaságával is kénytelen lesz valamit kezdeni.

A Fidesz nacionalistább Slotánál?

Elégedett lehet a Fico-Gyurcsány találkozó “csendes rendezője”, a Magyar Koalíció Pártja (MKP), mert a szlovák kormányfő szinte mindent megígért, ezzel szemben Gyurcsány ezt nem tudta viszonozni – írja kedden a pozsonyi Pravda, amely szerint a Fidesz nacionalizmusa felülmúlja Ján Slota pártjáét.

A baloldali színezetű szlovák napilap cikkírója úgy ítéli meg, hogy a szlovák kormányfő “minden korábbi keménykedő kijelentései ellenére nagy adag készséget és nagyvonalúságot tanúsított”, s tulajdonképpen mindenre kész volt, egyedül a Budapest által elvárt dunaszerdahelyi rendőrattak védelmezésében maradt töretlen, jóllehet szerencsére a probléma gyökere nem is az, ami a város stadionjában november elsején történt.

Elfogadhatatlan gárdisták

A cikkíró szerint Fico okkal rója fel Budapestnek a magyar nacionalizmus és a szélsőségek terjeszkedését, “annak durva, provokatív benyomulását Szlovákiába”.

Mert valóban hallatlan és elfogadhatatlan, hogy egyenruhás gárdista-kommandók a határon áthatolva benyomuljanak Szlovákiába, s ott annak a bécsi döntésnek az évfordulóját ünnepeljék, melynek nyomán Magyarország 1938/39-ben Hitlertől Kassával együtt megszerezte egész Dél-Szlovákiát – fogalmaz a Pravda cikkírója.

Dag Danis szerint Gyurcsány ugyan megígérte Ficónak, hogy fellép a magyarországi szélsőségek ellen, de nagyon valószínű, hogy parlamenti többség és többségi társadalmi támogatottság híján “ez erején felüli” ígéret volt.

Mint írja, a társadalom többsége “Orbán Fideszét” támogatja, azt a pártot, “amely nacionalizmusban felülmúlja a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS)”.

Gyurcsány Komárnóban az MKP ügyes közvetítőjének bizonyult. Most szorítani kell neki, hogy Budapesten magyar miniszterelnökként, egyszersmind Fico partnereként is megfelelőnek bizonyuljon, olyannak, aki után érdemes a magyar fővárosba utazni – írta a pozsonyi Pravda.

Sosem kapunk bizonyítékot

Budapest soha nem fogja megkapni a dunaszerdahelyi rendőrattak bizonyítékait Pozsonytól, mert Pozsonynak nincsenek ilyen bizonyítékai – írja kedden megjelent számában az Új Szó.

A Pozsonyban megjelenő magyar napilap kommentárja szerint úgy lenne rendjén, ha két szomszédos ország miniszterelnöke a felmerülő problémák esetén operatív módon konzultálna egymással, s “ha valamilyen probléma felmerül, azonnal megbeszélik. De nem ez történik, mert az egyik kormányfő cinikus, a másik meg saját hazájában kisebbségben van”.

A lap szerint a szlovák kormány nem fogja elfogadni Gyurcsány Ferenc hatpontos javaslatát, mert ha megtenné, “azzal kiürülne a nemzetpolitikája, amely a mai napig nem valamiért, hanem valami, vagyis a magyarok ellen határozza meg magát”.

Mint írja, Gyurcsány kettős csapdában van, mert a belpolitikai harc részeként saját ellenzéke cincálja őt darabokra “erélytelensége” miatt, amire a szlovák miniszterelnök még rájátszik. Ficónak pedig csak a médiával kell megküzdenie a szlovák-magyar kérdésben, mert a szlovák ellenzék hallgat. A szlovákiai magyarok pedig permanens túszaivá váltak a két nemzet viszonyának” – fogalmaz a lapot főszerkesztőként jegyző Molnár Norbert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik