Nagyvilág

Szociális szükségállapot van Kolumbiában

Úgynevezett szociális szükségállapotot hirdettek ki Kolumbiában, ahol csalók több százmillió dollárnyi pénzt sikkaszottak el piramisjátékok révén, s mindez halálos áldozatokat is követelő zavargásokhoz vezetett.

A szükségállapot lehetővé teszi, hogy a kormány rendkívüli intézkedéseket hozzon, és megkísérelje visszaszerezni a kicsalt pénzt. Mint Fabio Valencia bel- és igazságügyi miniszter bejelentette, a különleges állapot már aznap nulla órától hatályba lépett, s a törvények értelmében harminc napig tarthat.

A döntést azt követően hozták, hogy egy piramisjátékot szervező vállalkozás, a DRFE csődje miatt egy hét alatt több százezer kolumbiai ment tönkre. Ez utóbbi cég hatalmas, akár 300 százalékos kamatokat ígért a hiszékeny embereknek.

A hatóságok megkezdték a piramisjátékokat szervező vállalkozások pénzének és javainak a lefoglalását, s ebből “a lehetőség szerint” kártalanítani fogják az elszegényedett klienseket. A kormány a különleges felhatalmazás birtokában hatról harminc évi börtönre emelte az illegális pénzgyűjtésért kiszabható büntetést.

A becslések szerint az elmúlt három évben mintegy 800 millió dollár vesztettek Kolumbiában a piramisjátékokon a naiv befektetők. A múlt héten több városban zavargások törtek ki, s emiatt két ember életét vesztette. Egy harmadik öngyilkos lett, amikor rájött, hogy a befektetése füstbe ment.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik