Külföld

Bush bűnbánatot tartott

admin
admin

2008. 11. 12. 22:07

George Bush utólag sajnálja néhány olyan kijelentését, amelyet a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatban tett az évek során. A jövőben könyvet ír nehéz döntéseiről.

A CNN amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Bush kijelentette, hogy jobb lett volna lenyelni néhány megjegyzését az iraki lázadásról, illetve Oszama bin Ladenről, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjéről. Az egyik ilyen, utólag megbánt nyilatkozatának nevezte, hogy nem sokkal a 2001. szeptemberi Amerika-ellenes terrortámadások után azt mondta, kerítsék elő Oszama bin Ladent „élve vagy halva”. Helyénvalónak találja azokat a bírálatokat, amelyeket azért kapott, mert az iraki lázadókról azt mondta, hogy tüntessék el őket a föld felszínéről.

Bush sajnálja azt is, hogy 2003 májusában, alig több mint egy hónappal az iraki háború megkezdése után az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó fedélzetén tartott beszéde félreértelmezhető volt. „Feladat végrehajtva” – ez a felirat szerepelt a Bush háta mögött látható transzparensen, miközben több ezer katona előtt arról beszélt, hogy Irakban véget értek a nagyobb harci cselekmények, amelyekben az Egyesült Államok és szövetségesei kerekedtek felül. Bár Bush nem nyilvánította ki sem a győzelmet, sem az iraki háború befejezését, sokan úgy gondolták, hogy az elnök szerint a háború befejeződött. „Nem ezt gondoltam, mégis rossz üzenetet küldtünk (a transzparenssel)” – mondta Bush a CNN-nek.

Bush beszélt arról is, hogy csalódással töltötte el John McCain republikánus elnökjelölt választási kudarca, ugyanakkor Barack Obama győzelmét jónak tartja az ország számára. A hatalom átadása, január 20. után visszatér Texasba, és talán idővel könyvet ír a Fehér Házban eltöltött nyolc évéről, azokról a körülményekről, amelyek közepette „nehéz döntéseket” kellett hoznia. „Azt akarom, hogy az emberek megismerjék az igazságot, és megtudják, milyen is a Fehér Ház ovális irodájában ülni” – fejtegette Bush, aki minden idők legalacsonyabb népszerűségi mutatójával távozik hivatalából.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.