Külföld

A Hamasz tárgyalna Obamával

admin
admin

2008. 11. 06. 19:25

A Gázai övezetet ellenőrző Hamasz palesztin mozgalom hajlandó lenne tárgyalni Barack Obamával, a megválasztott új amerikai elnökkel - jelentette ki Iszmaíl Haníje, a Hamasz-kormány vezetője csütörtökön Gázában.

“Készen állunk párbeszédet folytatni az új amerikai elnökkel a palesztin nép jogairól” – mondta a Washington részéről terrorista szervezetnek tekintett mozgalomhoz tartozó kormányfő. Haníje reményét fejezte ki, hogy Obama levonja majd a jelenlegi amerikai vezetés által elkövetett hibák tanulságait, és felhagy “az Izraelnek kedvező, részrehajló politikával”.

Az Egyesült Államok mellett a zsidó állam és az Európai Unió egyaránt terrorszervezetnek tekinti a Hamaszt, amely erőszakkal vette át a hatalmat a Gázai övezetben 2007 júniusában a mérsékelt Fatahtól, amelynek elnöke, Mahmúd Abbasz, Washington szövetségese. Barack Obama júliusi közel-keleti látogatásán támogatásáról biztosította azt az izraeli álláspontot, hogy a zsidó állam nem tárgyal a Hamasszal.

A két rivális palesztin szervezet között nagy a feszültség a Hamasz tavalyi hatalomátvétele óta. A Fatah csütörtökön közölte, hogy a Hamasz erői őrizetbe vették több tucat aktivistáját a Gázai övezetben. Kilenc embert végül szabadon engedtek, de a Fatah közlése szerint közel 40 híve továbbra is a rivális csoport fogságában van.

A Fatah szóvivője szerint az őrizetbe vételekkel a Hamasznak az volt a célja, hogy szabotálja a palesztin belviszály megszüntetését célzó találkozót, amelyet néhány napon belül, egyiptomi közvetítéssel Kairóban rendeznek meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.