Külföld

McCain gratulált Obamának

admin
admin

2008. 11. 05. 06:13

Budapesti idő szerint hajnali öt órakor John McCain Phoenixben gratulált Obamának a győzelemhez. Ekkora derült ki, hogy Obamának sikerült elhódítania Ohiót és megtartania Pennsylvaniát. Ezzel pedig behozhatatlan előnyre tett szert.

„Szeretném leszögezni, hogy mindent megteszek, ami hatalmamban áll, annak érdekében, hogy segítsem őt, hogy leküzdjük azokat hatalmas kihívásokat, melyek előtt az ország áll” – mondta McCain beszédében, melyben tudomásul vette vereségét.

A republikánus színekben indult McCain elnökömnek nevezte Barack Obamát és gratulált a győzelméhez. „A mai napig pályáztam a legmagasabb posztra szeretett országomban, melyet ember elérhet, és a mai naptól tovább szolgálok legjobb lehetőségeim szerint” – mondta McCain, oldalán Sarah Palinnel, aki nem tartott beszédet.

A volt elnökjelölt fel is hívta volt riválisát, a leendő elnököt, hogy személyesen gratuláljon neki. Obama megköszönte McCain gratulációját és elmondta, egy nagyon nehéz kampányon vannak túl. Amerika első afroamerikai elnökét a jelenleg regnáló Bush is felhívta, hogy gratuláljon neki, és „jó mulatást” kívánt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.