Külföld

Moszkva Obamának szurkol

admin
admin

2008. 11. 04. 10:16

Az orosz politikusok szerint Barack Obama amerikai elnökké választása előnyösebb lenne Moszkva számára, de a kétoldalú kapcsolatokban egyik jelölt győzelme sem hoz átütő változásokat.

Alekszandr Babakov, a duma elnökhelyettese úgy vélekedett: Moszkva számára előnyösebb lenne Obama megválasztása, a demokrata retorika ugyanis nem nyíltan oroszellenes, s Obama elnöksége a világgazdaságnak a pénzügyi válságból való gyorsabb kilábalásra, Amerikának pedig az iraki háború mielőbbi befejezésére adna módot.

Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt (KPRF) elnöke azt hangsúlyozta: a győztes személyétől függetlenül nem vár jelentős változást a kétoldalú kapcsolatokban, s arra számít, hogy az új elnök is barátságtalan politikát folytat majd Moszkvával szemben, vagyis folytatja a NATO keleti bővítését, Mihail Szaakasvili grúz elnök rezsimjének támogatását, Oroszország kiszorítását a posztszovjet térségből, továbbá az Egyesült Államok eddigi iráni és iraki politikáját. Úgy vélte azonban, hogy az amerikai gazdaságpolitika liberális modelljének összeomlása rákényszerítheti az új elnököt, hogy reálisabb politikát folytasson Oroszországgal szemben.

Szergej Mitrohin, a parlamenten kívüli liberális Jabloko párt vezetője szerint Moszkvának Obamával könnyebb lenne együttműködni.

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó államfője azt mondta, nem lát nagy különbséget a két jelölt Moszkvát illető álláspontjában. Úgy vélte azonban: feltétlenül sürgősen véget kell vetni a bizalmi tőke felemésztésének, és reméli, hogy az új amerikai vezetés levonja a tanulságokat a legutóbbi idők eseményeiből, és mód nyílik a majdani együttműködés felé vezető napirend kidolgozására, mert már nagyon sok olyan probléma halmozódott fel, amelyet közösen kell megoldani.

Vjacseszlav Nyikonov, a Hatékony Politika Alapítvány vezetője szerint Obama győzelme bizonyosra vehető, de nehéz megjósolni, hogy hoz-e változást a kétoldalú kapcsolatokban.

Szergej Markov, a Politikai Kutatások Intézetének igazgatója arra hívta fel a figyelmet: nehéz megjósolni a választások kimenetelét. Bizonyos, hogy McCain a hidegháború eszméit, Obama az új politikai gondolkodást képviseli. Hogy ez pontosan mit jelent, még nem tudni, de bizonyosan nem hidegháborút. Az egyazon korosztályhoz tartozó Obama és Dmitrij Medvegyev orosz elnök között könnyen elképzelhető a jó személyes kapcsolat, míg McCain esetében ez szinte kizárt – mondta, de hozzátette: ha Obama kerül hatalomra, az Egyesült Államok az EU felé fordul majd, s ez paradox módon szűkíti Moszkva európai lehetőségeit.

Amint azt számos felmérés egybehangzóan mutatja, az orosz emberek közül többen részesítik előnyben Obamát, de a többség szerint Oroszország számára egyik jelölt sem jelent előnyt, a lakosság több mint fele pedig nem is kíséri figyelemmel az amerikai választásokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.