Nagyvilág

Bebörtönzött kínai aktivista kapta a Szaharov-díjat

kínai Hu Csia (Hu Jia), bebörtönzött emberi jogi aktivista kapta az idei Szaharov-díjat, az Európai Parlament (EP) emberi jogi kitüntetését.

A díjazott személyét Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke jelentette be csütörtökön, a testület strasbourgi plenáris ülésén. Hu Csia a fehérorosz ellenzéki Aljakszandr Kazulinnal, valamint Apollinaire Malu Maluval, a Kongói Demokratikus Köztársaság független választási bizottságának elnökével együtt volt a többlépcsős kiválasztási folyamat “döntőse”. A kitüntetett személyéről az EP képviselőcsoportjainak elnökeiből álló, Pöttering által irányított parlamenti vezető testület, az úgynevezett Elnökök Értekezlete hozta meg a végső döntést.

Hu Csia az EP-döntés indoklásának megfogalmazása szerint “Kína és Tibet elhallgattatott hangjai nevében” kifejtett tevékenységéért kapta meg a Szaharov-díjat – alapvetően azért, mert szókimondóan bírálta a kínai emberi jogi helyzetet az interneten közzétett írásaiban. A polgári jogokkal, környezetvédelemmel, valamint AIDS-szel kapcsolatos tanácsadással is foglalkozó emberi jogi aktivistát és feleségét, Ceng Csin-jant (Zeng Jinyan) már tavaly is jelölték erre a kitüntetésre.

Hu Csiát nem sokkal az Európai Parlament emberi jogi albizottságával folytatott, tavaly november 27-ei telefonkonferencia után letartóztatták, idén április 3-án pedig három és fél éves börtönbüntetésre ítélték, “az államhatalom megdöntésére irányuló felbujtás” címén. Az Európai Parlament értesülései szerint egészsége a börtönben megromlott.

Az Andrej Szaharov szovjet-orosz fizikusról és ellenzékiről elnevezett emberi jogi díjat először 1988-ban ítélte oda az Európai Parlament.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik