Külföld

A román kormányfő a Nabucco mellett

admin
admin

2008. 10. 21. 11:38

Minél hamarabb alá kell írni a Nabucco projektről a kormányközi megállapodást a részt vevő országok között - hangsúlyozta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök kedden Szegeden.

A román-magyar kormányülésen mondott beszédében Calin Popescu Tariceanu hangsúlyozta: stratégiai fontosságú a magyar és a román gáz- és villamosenergia-hálózatok összekötése. Gyurcsány Ferenc kormányfő nyitóbeszédében kiemelte, hogy az elmúlt négy évben sokat fejlődtek a román és a magyar kapcsolatok.

Csak a következő román parlament dönthet a kisebbségi törvényről – mondta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök. A választásokig “már csak néhány nap van hátra”, így a mostani román parlament már biztos nem fog dönteni a kisebbségi törvényről – mondta Tariceanu.

Gyurcsány Ferenc szerint a nemzeti kisebbségeket megilletik azok a jogok, amelyek azt biztosítják, hogy “megélhessék saját identitásukat”. Ha egy nemzeti kisebbség meg szeretné teremteni a kulturális autonómiát, akkor azt érdemes támogatni – tette hozzá. A magyar miniszterelnök szerint Romániában ma jóval több a megértés ebben a kérdésben, mint néhány évvel ezelőtt. Gyurcsány Ferenc korábban, az ülést megnyitó beszédében azt mondta, hogy az elmúlt négy évben sokat fejlődtek a román és a magyar kapcsolatok, “áttörés történt”.

A program szerint két-három órás kétoldalú tárgyaláson legalább tíz megállapodást és nyilatkozatot írnak majd alá. Egyebek mellett szó lesz a két ország villamos energiai és gázvezeték-hálózatának összekötéséről, az autópálya-összeköttetésekről és a Bécs-Budapest-Bukarest szupervonatról is. Az ülésen a tervek szerint nyilatkozatot ír alá a két kormány arról, hogy 2013-ig 250 millió eurót költenek közös határ menti fejlesztésekre, napirenden lesz a határmenti egészségügyi együttműködés is.

Kiemelt témaként szerepel a találkozón a kisebbségek ügye, ezen belül is az iskolafelújítások. Áttekintik a környezetvédelmi kérdéseket is: egyebek mellett szó lesz a verespataki aranybányáról.

Rendkívüli intézkedések

A találkozót szigorú biztonsági intézkedések kísérik Szegeden. A belváros egy részét már hétfőn lezárták. Az eseményt a két ország őrezredei biztosítják. Hármas fokozatú biztonsági előírásokat alkalmaznak, ami annyit jelent, hogy mesterlövészek és helikopterek nem, de biztonsági tisztek, tűzszerészek és bombaszakértők is részt vesznek a munkában.

A városháza a találkozó miatt zárva tart, még a hivatalnokok sem dolgoznak az épületben. A találkozó költségeit egyébként a magyar állam állja, a város csak a helyszínt adta. Az állami protokoll nem bízott semmit a véletlenre: a városháza dísztermét például kiürítették, a szokásos berendezés helyett maguk hoztak bútorokat és szőnyeget a tárgyalóterembe.
A keddi a negyedik az évente megrendezett magyar-román kormányülések történetében. Az elsőt a román fővárosban tartották, a másodikat Budapesten, tavaly pedig Nagyszebenben rendezték meg a találkozót.

Javuló viszony?

Az együttes kormányülés előtt egy diplomata arról beszélt, hogy kedvezően alakult Magyarország és Románia viszonya az elmúlt években, de továbbra is vannak rendezetlen kérdések.
A nyitott kérdések között van például a verespataki aranybánya ügye, a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése vagy a Magyarországra települtek nyugdíjának problémája.

A két ország kereskedelmi forgalma folyamatosan növekszik, tavaly egész évben 4,6 milliárd eurót tett ki. Idén ez várhatóan tovább bővül, hiszen csak az első félévben már bőven meghaladta a kétmilliárd eurót a kereskedelmi forgalom, amelynek jelentős részét a magyar export adja. A nagy magyar cégek, mint a Mol vagy az OTP is jelen vannak a román piacon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.