Külföld

Kína nem aggódik a pénzügyi válság miatt

admin
admin

2008. 10. 19. 16:48

A kínai kabinet hét végi ülésén megállapította, hogy az ország gazdasága szilárd lábakon áll, dacára a nagy nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságnak. Az országot sújtó természeti katasztrófák - a zord téli időjárás, a földrengés - sem okoztak megingást, az ország gazdasága szembe tud nézni a különböző kockázatokkal.

Helyi források szerint annyi azonban valószínűnek látszik, hogy az idei harmadik negyedévi gazdasági növekedés – amiről a hét elején jelenik meg hivatalos adat – nem lesz kétszámjegyű már, jóllehet az elmúlt három negyedévben még az volt.

Azaz, mint az ország nemzeti hírügynöksége is leszögezi, a világméretű pénzügyi válság hatásai fokozatosan mégiscsak érezhetővé válnak, miáltal új problémák jelentkeznek az országban: lassuló növekedés, csökkenő vállalati és adóbevételek, ingadozások a helyi tőkepiacokon.

Ezért – írja az Új Kína – rugalmas és óvatos makrogazdasági lépésekre van szükség mihamarabb, célzottan az adókra, hitelekre, a külkereskedelemre. Növekedhet egyes exportcikkekre kivetett adó, és növekedhetnek a beruházások is. Az exportot érintő áfa már nőtt júliusban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.