Külföld

McCainen csak a csoda segíthet

admin
admin

2008. 10. 16. 07:36

A FigyelőNet helyszíni tudósítója szerint – a helyi egyetemisták körében legalábbis egyértelműen - Barack Obama győzött a New York állambeli Hofstra Egyetemen rendezett elnökjelölti vitában. A szuperkék campuson ezúttal is a gazdaság volt a fő téma.

Az 1935-ben alapított intézmény életének legfontosabb eseményét tartották szerda este a New Yorktól egyórányira lévő Hempstead városkájának campusán. A politikailag inkább liberálisnak tartott egyetem hallgatói között csak elvétve akadtak a republikánus szimpatizánsok, sőt azok közül is volt, aki a nap fénypontjára nem is volt kíváncsi.

Történelmet írtak

A többnyire latinok és feketék lakta kisvárosban már a pályaudvaron lelkes aktivisták adták meg az alaphangot. Jobb esetben a biztonságra felügyelő rendőrkutyák csaholása mellett az ő békéért szónokoló dalolásukat lehetett hallani. A campus felé haladva csupa Bush-ellenes, békepárti, emigrációs politikát számon kérő Obama-hivőt látni. Hangosak, vidámak, élvezik a lágy napmeleget, és büszkén mondogatják: “Ma történelmet írunk”. Az egyetem központi bejáratánál a vita kezdése előtt 2-3 órával néhány száz aktivista énekel, protestál, agitál: többségük demokrata, akik a jelenlegi Bush-adminisztrációt szapulják, csak kevesen lobogtatják az amerikai zászlót Arizona szenátoráért. Ők is inkább csak a veterán harcostársak.

“McCain öreg, Palin hülye” – rikoltozza ritmusosan mondandóját egy 40 év körüli amerikai zászlóba csomagolt békeaktivista demokrata. “Ma a bizonytalanok aránya a latin szavazóbázis között a legmagasabb. Ők pár hónapja még Obama ellen voltak, nekünk őket kell meggyőzni!” – fogalmazza meg üzenetét a spanyol nyelven is kiabáló nő. “Harccal lehet békét nyerni! A zsidók is harccal lettek szabadok!” – üvölti egy férfi pár méterrel arrébb, veterán zászlótenger közepette. Kordonok nincsenek közöttük, igaz lovasrendőrök vigyázzák a rendet, de nem kell közbeavatkozniuk.

3,5 milliós rendezvény

Az egyetem, amely tehetős diákok magas színvonalú alma matere, olyan akár egy karneváli zsibvásár: mindenhol osztogatnak valamit, óriásmókusok ölelgetnek csinos lányokat, zöld békaemberek tekeregnek a tanulók között. Farsang Halloween előtt. Az egyetem vezetése minden létező fórumon azt hangoztatta, hogy a cirka 3,5 milliós költségvetésű rendezvény nekik elsősorban azért érte meg, mert így a saját diákjaiknak tudtak “oktatáspolitikai különlegességgel” szolgálni. Mintegy 3000 újságíró, ugyanennyi néző jelent meg a vita helyszínén, a központi parkolóban a legnagyobb hírmédiumok kampánybuszai. Volt muníció és módszertan a politikai aktiválásra.

Azok a diákok, akik nem jutottak belépőhöz – 7000 jelentkező volt a 300 diákjegyre – három központi helyen figyelhették a 90 perces szócsatát: egy televíziócsatorna szabadtéri bázisa mellett, egy színházteremben és egy hatalmas csarnok óriáskivetítője előtt. Minden helyszín zsúfolásig megtelt. A kivetítő előtt többször is üdvrivalgás jelezte, hogy a fiatalok Obama mellett állnak. A túlerő legjobban a Sarah Palin, republikánus elnökhelyettes-jelölt képességeit firtató kérdésnél érződött, de amikor John McCain épp nem volt a helyzet ura, apróbb bakijaira kegyetlenül ráfújoltak a diákok.

Lottón nyert jegyek

Az egész campuson csak elvétve lehetett McCain-párti hallgatókkal találkozni. Jimmy Nunez és Owen Aquinela sem a republikánusokra fog szavazni november 4-én. A két fiatalember a vita vendégeit elkülönítő kordon mögül beszélt az FN riporterének. A közgazdaságtant hallgató Jimmy Peruból származik, 15 éve amerikai állampolgár, elsősorban az emigrációs kérdésekre várná a választ, de tudja, hogy “ebben a kegyetlen gazdasági helyzetben” elsősorban financiális feleletek várhatóak. A bronxi, építészetet tanuló Owen nemcsak azzal egyedi, hogy lottón nyert jegyet a vitára, de sok csoporttársa nincs Bronxból ebben az elegáns egyetemi környezetben. Mint mondja: “Remek érzés a történelem részese lenni. Nekem a szüleim Mexikóból lógtak át, én már itt születtem, tudom milyen az az amerikai büszkeség. Ez most ilyen, hiszen itt van az egyetememen az egész ország legfontosabb eseménye”.

“Számomra a nagy kérdés, hogy McCain fel tud-e állni a padlóról, képes lesz-e előhúzni valami újat, amivel megfoghatja vagy utolérheti Obamát” – fogalmazott a vendégek elkerített oldalának másik feléről Peter Almond, New York-i producer, aki a szervezőbizottság egyik vezetőjének barátjaként lehetett itt. Victoria Fauler irodalomszakos hallgató arról beszélt – büszkén mutogatva a szintén lottón nyert jegyét -, hogy a mai nap egy több hónapos “nyugodt hangulatú, intenzív politikai párbeszéd” végállomása az egyetem életében, de egyben egy “remek lehetőség a sulinak arra, hogy diákokat toborozzon a következő évekre”.

„Majd megnézem a laptopomon”

“Ez egy nagyon liberális iskola, nemcsak a diákok, de a tanárok is szuperkékek” – fogalmazott a politológus marylandi diák, Michael Colegrave, aki azok közé a kevesek közé tatozott, akik McCain-Palin sapkákat osztogatott ez este. A vita előtt reménykedve mondta: “Nagy a várakozás bennem is, de nem vitás, ez a suli történetének legnagyobb napja. Azt várom, hogy McCain adjon konkrét javaslatokat a gazdasági krízis orvoslására. Ő egy tapasztalt politikus, akivel szemben egy celebrity áll. Csak nézzenek körül itt…” – fanyalgott.

Michael néminemű fásultságával nem volt egyedül. Tom Hill a szomszédos Pennsylvania államból érkezett szerda reggel az egyetemre, ahol már három napja nem szólt másról sem az élet, mint az elnökjelölti vitáról. Long Island legpatinásabb magánegyeteme, a Hofstra egy éve készül erre a napra. Amikor tavaly novemberben kiderült, hogy itt lesz a háromfordulós vita utolsó állomása, Tom Hill bristoli matematikatanár még nem sejthette, hogy McCain lesz az az ember, akiért kampányolni fog. Hithű “hazafiként” és “gondolkodó republikánusként” – ahogy jellemezte magát a 36 éves férfi a FigyelőNet munkatársának – nem volt kérdés számára, hogy egész napos kampányfelvilágosítást tartson a hallgatók körében.

“Mindenki tudja, hogy ez egy kék egyetem, ráadásul közel van New Yorkhoz, így szuperkéknek is mondható, de nekem fontos volt, hogy itt legyek, és nagyon jó beszélgetéseken vagyok túl” – fogalmazott a vita kellős közepén, az egyetem központi épületének étkezőjében magányosan ülve egy padon. “Hogy mit keresek itt? Próbálok pihenni… Nincs erőm most ahhoz, hogy kövessem a vitát. Majd megnézem a laptopomon…” – mondta a racionális gondolkodású matektanár, aki meglehetősen ritka jelenség volt a campus központjának üresen kongó csarnokában.

Obama adókönnyítést ígért

A vita egyik fő témája természetesen a pénzügyi válság, az amerikai gazdaság jövője volt. Obama kijelentette, a középosztályt megsegítő mentőcsomagra van szükség, s erre neki konkrét javaslatai vannak. Egyebek mellett adókönnyítéseket ígért az Amerikában munkahelyeket teremtő vállalatoknak. McCain kifejtette: kormánya felvásárolná a bajba jutott háztulajdonosok hiteltartozásait, és újratárgyalná azokat, hogy fizetni tudják a részleteket.

McCain viszont azzal vádolta Obamát, hogy megadóztatná a vállalkozó amerikaiakat, akik nem tudnák megvalósítani az amerikai álmot, elvenné tőlük kemény munkájuk eredményét. Obama elmondta, a dolgozó amerikaiak 95 százaléka számára adót csökkentene, 250 ezer dolláros évi jövedelem alatt. McCain szerint Obama újraosztaná a vagyont, ami megengedhetetlen, ilyen nehéz időkben nem szabad senkit nagyobb adókkal sújtani.

Egymás szemébe mondták a negatív üzeneteket

A vitát vezető Bob Schieffer, a CBS műsorvezetője azt is megkérdezte a jelöltektől: hajlandók-e egymás szemébe mondani azokat a negatív üzeneteket, amelyek az utóbbi hetekben a két kampánystáb részéről elhangzottak. McCain kijelentette, hogy Obama példátlan összegeket, az elnökválasztások történetében az eddigi legtöbb pénzt költi negatív reklámokra. Obama azzal vágott vissza, hogy az ő üzeneteinek csak az egyharmada negatív, McCain hirdetéseinek viszont a 100 százaléka ilyen.

Az országos felmérések szerint Obama biztosan vezet, a legtöbb kétesélyes államban előnyben van; ha ma rendeznék a választást, valószínűleg könnyedén megszerezné a győzelemhez szükséges 270 elektori voksot. November 4-ig azonban még három hét maradt, így McCain, aki korábban több ízben nagy visszatérőnek bizonyult, elvben még fordíthat a verseny állásán.

McCainen csak a csoda segíthet

McCain szerda este egyértelműen támadóbbnak mutatkozott Obamánál, aki a korábbi vitákhoz hasonlóan higgadtságra törekedett. McCain egyebek mellett magyarázatot követelt Obamától arra, hogy kapcsolatok fűzték egy radikális mozgalom alapítójához. Obama ezt azzal hárította el, hogy ő még csak 8 éves volt, amikor William Ayers a vietnami háború idején egy háborúellenes csoportot vezetett, amely robbantásokat követett el.

A következő napok elemzéseiből kiderül majd, melyikük “nyerte” az utolsó menetet, azonban egyre több konzervatív és liberális elemző egyetért: ha nem történik csoda vagy váratlan fordulat, akkor a meccs végén Obama pontozással legyőzi ellenfelét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.