Külföld

Iliescut a történelem nem menti föl

admin
admin

2008. 10. 14. 13:37

Ion Iliescu "megúszta" a felelősségre vonást az egykori vérontásért, de a történelem ítéletét aligha kerülheti el - ezt a fő gondolatot fejtették ki a keddi romániai napilapok azzal kapcsolatosan, hogy a román főügyészség lezárta a volt román államfő elleni büntetőjogi eljárást a tizennyolc évvel ezelőtti bányászjárás ügyében.

Az 1990 júniusában történtekről – amit az első bányászjárás néven emlegetnek Romániában – korábban a katonai ügyészség folytatott vizsgálatot. Az ügyészek szerint Iliescu adta parancsba a hadseregnek, hogy június 13-án hajnalban szabadítsa fel a bukaresti Egyetem teret, ahol hetek óta tüntettek az általa irányított hatalom ellen. Ezután a Zsil-völgyi bányászok özönlötték el a román fővárost, brutális közbelépésük pedig számos halálos áldozatot követelt. Iliescu felelősségét a korábbi vizsgálatok abban látták, hogy a bányászok is állítólag az ő biztatására randalíroztak.

Patyolatfehér maradt

“Iliescu patyolatfehéren került ki az ügyből” – írta a Ziua című napilap. “Iliescut felmentették a kiontott vér ügyében” – állapította meg az Evenimentul Zilei. Ebben a lapban azonban Viorel Ene, a bányászjárások áldozatait tömörítő szövetség elnöke jelezte: nem nyugszanak bele az ügyészségi döntésbe, nemzetközi bíróságokhoz fordulnak.

Három ismert történész, Arman Gosu, Stejarel Olaru és Vladimir Timaneanu egyhangúan úgy nyilatkozott a lapnak: Iliescut a történelem ítélete sújtja majd a bányászjárások idején elkövetett bűnei miatt. Ugyancsak e lapban olvasható kommentár, amelynek szerzője úgy fogalmaz: az igazságügyi döntések bizonyos történelmi korszakokban nem számítanak hiteles forrásoknak, a történészek szerencsére elegendő bizonyíték, dokumentum birtokában vannak, hogy tisztázni lehessen, mi is történt Romániában 1989 decemberétől napjainkig.

A bűntettek csak eszközök voltak

A Romania Libera kommentátora nem csodálkozik azon, hogy Iliescu ép bőrrel úszta meg az éveken át tartó büntetőjogi vizsgálatot. “Ion Iliescu politikai karrierje során végig azokat az eszközöket használta, amelyeket kommunista ifjúsága idején tanult, nevezetesen: csak az ügy a fontos, a bűntettek, az erőszakos cselekmények és manipulációk kisegítő eszközök a hatalom felé vezető úton” – írta a lap.

Az erdélyi Krónika vezércikkében kifejtette: Iliescu soha nem veszített, soha nem bánta meg egyetlen lépését sem. Akkor sem, amikor első, kétéves államfői mandátuma idején a bányászok többször is szétverték a fővárost, és akkor sem, amikor egymás után részesítette elnöki kegyelemben az 1989. decemberi népfelkelés vérbe fojtását elrendelő katona- és rendőrtiszteket. “Iliescu érinthetetlen. Egyetlen vizsgálóbíró, katonai ügyész, átvilágító sem volt képes fogást találni rajta” – olvasható a lapban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.