Az észak-koreai államfő a felvétel tanúsága szerint a hadsereg egyik egységét látogatta meg. Augusztus 14. óta ez az első felvétel, amely az észak-koreai médiában látható a kommunista ország első számú vezetőjéről.
Nincs rajta sapka (Fotó: MTI)
A 66 éves vezető, aki apja 1994-ben bekövetkezett halálakor került hatalomra, szeptember 9-én nem volt látható a kommunista állam alapításának 60. évfordulóján rendezett díszszemle nézői között. Később elterjedt a hír, hogy szélütés érte, műtétet hajtottak végre rajta, de állapota gyorsan javul, és továbbra is kézben tartja az államügyeket.