Nagyvilág

Közvetlen tárgyalást kezd a Fatah és a Hamasz

Tárgyalást kezd a Fatah és a Hamasz október 25-én Kairóban egy olyan átmeneti palesztin kormány megalakításáról, amelyet minden palesztin szervezet elismer - közölte csütörtökön a Hamász egyik magas rangú tisztségviselője.

“A Fatah és a Hamasz (képviselői) október 25-én Kairóban találkoznak egyiptomi részvétellel, hogy elsimítsák nézetkülönbségeiket, úgy, hogy az elvezessen a megbékéléshez, és véget vessen a palesztinok közötti mostani megosztottságnak” – jelentette ki Mahmúd az-Zahar, a Hamasz iszlamista palesztin szervezet legbefolyásosabb gázai vezetője.

Zahar előző nap Kairóban megbeszélést folytatott az egyiptomi hírszerzés főnökével, Omar Szuleimán tábornokkal, aki hetekkel ezelőtt mintegy tucat palesztin szervezet képviselőivel találkozott, köztük a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahéival is.

Egyiptom közvetítőként megpróbálja a rivális palesztin szervezetek között újraindítani a párbeszédet, amely azután szakadt meg, hogy a Hamasz 2007 júniusában erőszakkal átvette az egyeduralmat a Gázai övezetben. Kairó azt javasolja, hogy alakítsanak új kormányt, amelyet az összes palesztin szervezet elfogad, arab szakértők felügyelete mellett szervezzék át a biztonsági szolgálatokat, és írjanak ki előre hozott választásokat.

A Fatah támogatja egy nemzeti konszenzuson alapuló kormány megalakítását, amely előkészítené a parlamenti és elnökválasztásokat. A Hamasz azonban, amelynek többsége van a 2006 januárban négy évre megválasztott törvényhozásban, csak elnökválasztást tartana. A másik két pontban elvben egyetért az egyiptomi indítvánnyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik