Külföld

Minden eddiginél több katonahalál Afganisztánban

admin
admin

2008. 10. 07. 07:11

Minden eddiginél több szövetséges katona halt meg idén Afganisztánban, már október elejéig többen vesztették életüket, mint tavaly egész évben - derül ki a halálozási adatokat nyilvántartó icasualties.org portál információiból.

Az atlanti szövetség védelmi minisztereinek e heti budapesti ülésén külön megbeszélést tartanak a NATO-vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erőt (ISAF) alkotó országok miniszterei.

Idén október elejéig már 236 szövetséges katona halt meg Afganisztánban, tavaly egész évben 232-en vesztették életüket. A leggyilkosabbak a nyári hónapok voltak, a legtöbben eddig augusztusban estek el. Tavaly is a nyár utolsó hónapjában halt meg a legtöbb katona Afganisztánban – derül ki a portál adataiból.

A közép-ázsiai országban két magyar katona is meghalt: Kovács Gyula június 10-én, Nemes Krisztián július 12-én vesztette életét. A tűzszerészek robbanószerkezeteket hatástalanítottak, amikor azok felrobbantak.

Az afganisztáni hadműveletek kezdete óta összesen mintegy ezer szövetséges katona esett el. A legtöbb veszteséget az amerikai erők szenvedték el, több mint hatszáz katonahalállal. A veszteséglistán Nagy-Britannia a második, 120 katonával, Kanada pedig a harmadik, mintegy száz katonája halt meg.

A nemzetközi ISAF-erők keretében összesen negyven nemzet több mint 47 ezer katonája szolgál Afganisztánban. A legnagyobb szerepet az Egyesült Államok vállalja a misszióban, mintegy 18 ezer egyenruhással. A kelet-közép-európai térségből a legnagyobb a lengyel kontingens, több mint 1100 katonával. Kétszáz katonájával Magyarország a középmezőnybe tartozik a negyven ország rangsorában.

A nemzetközi misszió részeként 26 tartományi újjáépítési csoport (PRT) is működik Afganisztánban. Ezek közül a baglánit Magyarország vezeti, 2006 óta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.