Nagyvilág

Slota: Göncz nyomorult

Ján Slota vasárnap ismét "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert, aki Slota szóhasználata szerint már nemcsak kócos, hanem "nyomorult asszony" is.

A Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője vasárnap ismét monumentális kettős keresztet állított, s ez alatt mondta el: “Nem engedünk a déli szomszédjaink felől ránk nehezedő budapesti nyomásnak: egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik itt, és tesz fel kérdéseket annak a szlovák kormányfőnek, akinek még cipője sarkáig sem ér fel. A szlovák nemzettel szemben ezt senki nem engedheti meg magának” – idézte a TASR hírügynökség Slotát.

Mi (szlovákok) már időtlen idők óta itt vagyunk, ezek a mongolok (magyarok) meg messze-messze mögöttünk jöttek: mi már az V. századtól kezdve itt vagyunk” – idézte a szlovák hírügynökség Slotát, aki korábban olyan “kócos asszonynak” is nevezte Göncz Kingát, aki “többet törődhetne a külsejével”.

A Szent Istvánt lovas bohócnak, a magyarokat görbelábú mongoloknak, a turult papagájnak nevező Slota már szlovák harckocsikkal romboltatta volna le Budapestet, s mondott olyanokat is, hogy a honfoglaló magyar hordák karddal forgatták ki a szlovák anyák hasából a csecsemőket. Kijelentéseinek soha semmilyen következménye nem volt, és Fico miniszterelnök ezektől még egyszer sem határolódott el.

A napokban ismét mélypontra került a szlovák-magyar viszony: a két külügyminisztérium kölcsönösen bekérette a másik ország ügyvivőjét. Göncz Kinga külügyminiszter a magyarság érdekeit kevéssé szolgáló szlovák intézkedéseket nehezményezte, amit Fico szlovák kormányfő provokációnak minősített.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik