Külföld

Védelmi pénzért vettek őrizetbe több hágai vádlottat

admin
admin

2008. 10. 04. 08:31

Köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt őrizetbe vették Szarajevóban Naser Oricot, a hágai Nemzetközi Törvényszék egykori vádlottját, aki a boszniai háború idején a srebrenicai muzulmán katonai rendőrségnek volt a parancsnoka - jelentette a belgrádi média.

A B92 belgrádi rádió- és tévétársaság internetes honlapján megjelent hír szerint Oriccsal együtt három másik embert is őrizetbe vettek a szarajevói Ilidza városrész egyik éttermében. Azzal gyanúsítják őket, hogy védelmi pénzeket szedtek be. A hatóságok sok pénzt találtak az őrizetbe vett személyeknél. A rendőrségnél megerősítették a B92-nek, hogy bűncselekmény elkövetésekor őrizetve vettek két személyt, kettőt pedig később állítottak elő.

Az 1992-95-ös boszniai háború idején Oric a srebrenicai muzulmán katonai rendőrségének volt a parancsnoka. A hágai Nemzetközi Törvényszéken Oricot első fokon, 2006 júniusában, két évre ítélték az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban Srebrenica körzetében elkövetett bűnökért, mert nem akadályozta meg foglyul ejtett szerbek megkínzását és meggyilkolását.

A fellebbviteli eljárásban a törvényszék megállapította: az 1992 szeptembere és 1993 márciusa közötti időszakban – az 1995-ös srebrenicai vérengzés előtt – minden kétséget kizáróan súlyos bűncselekményeket követtek el szerb rabok terhére az egyik srebrenicai rendőrőrsön, de Oric felelőssége nem bizonyítható, és a vádlott nem bűnös. Belgrádban megdöbbenéssel és felháborodással fogadták a bírósági döntés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.