Külföld

Ötmilliót kérnek a fegyverekért a kalózok

admin
admin

2008. 10. 04. 18:02

Felgyorsultak a tárgyalások a Szomália partjainál múlt hét csütörtökön elrabolt, fegyvereket szállító ukrán teherhajó ügyében. A kezdetben 35 millió dolláros váltságdíjat gyorsan 20 millióra változtatták, s most úgy tűnik, öt millióval is beérnék a kalózok.

A hét elején nyugati diplomaták és szomáliai tisztviselők erősen fontolgatták a katonai csapásmérés lehetőségét, mondván, a kalózok átlépték a határt, s követeléseiknek nincsen jogalapja. A tengeri rablók ebben az évben már több mint huszonöt hajót térítettek el Szomália közelében – írja az International Herald Tribune.

Amerikai hadihajók és egy orosz fregatt is Szomália partjai felé közeleg, ám sokak szerint a sikeres fegyveres fellépést megnehezíti, hogy a teherhajó többek között harminchárom T 72-es tankot, gránátvetőket, légvédelmi ágyúkat és töltényeket szállít, fedélzetén huszonegy fős legénységgel. Számos amerikai tisztviselő szerint a hajó rakománya egy a kenyai kormány által közvetített, Dél-Szudánba tartó titkos – valószínűleg illegális – fegyverkereskedés részét képezi.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.