Külföld

A tálibok cáfolták vezetőjük halálát

admin
admin

2008. 10. 01. 11:19

A pakisztáni tálibok cáfolták, hogy vesebajban meghalt vezetőjük, Baitullah Mehszúd, akit a Benazir Bhutto volt kormányfő elleni merénylet értelmi szerzőjének tartanak a hatóságok.

Mehszúd haláláról a pakisztáni Geo tévé és az amerikai CNN hírtelevízió számolt be, de tálib szóvivők szerint nemcsak hogy él, még súlyos betegsége sincs. „Éppen most beszéltem Mehszúd egyik közeli munkatársával, és ilyesmiről említést sem tett” – mondta Muszlim Hán, a fegyveresek Szvat-völgyi szóvivője, aki „kormánypropagandának” nevezte a tálib parancsnok haláláról szóló jelentéseket. Mehszúd halálhírét a washingtoni védelmi minisztériumban sem tudták megerősíteni.

A médianyilvánosságot kerülő tálib parancsnokról köztudott, hogy cukorbeteg, de egy másik tálib szóvivő visszautasította azokat a sajtóbeszámolókat is, hogy betegsége komolyra fordult volna. „Vezetőink jól vannak, egészségesek. Egyiknek sincs súlyos betegsége” – közölte Maulvi Omar. Mehszúd egyik közeli munkatársa, Ibrahim Burki elismerte, hogy a parancsnok korábban beteg volt, de már felépült. „A haláláról szóló pletykákat azért terjesztik, hogy meggyengítsék a(z irányítása alatt álló) Pakisztáni Tálib Mozgalmat” – mondta ismeretlen helyről telefonon a brit hírügynökségnek. Cáfolta azt is, hogy a parancsnok vesebajos volna. „Cukorbeteg, néhány hónapja tífuszos volt, de már jól van”. Mehszúd most a hét végén készül elvenni második feleségét – toldotta meg.

Badaruddin Hakkani – Maulvi Badaruddin Hakkani veterán tálib parancsnok fia – is úgy nyilatkozott, hogy szerdán beszélt Mehszúd sofőrjével, aki szintén cáfolta a parancsnok halálhírét. A Geo tévé kedden késő este számolt be arról, hogy Mehszúd hosszas betegség után veseelégtelenségben meghalt. A tálibok és az al-Kaida feltételezett pakisztáni vezetőjének halálhírét bejelentette a CNN is.

Mehszúd helyi idő szerint szerda éjjel egy órakor hunyt el – közölte az amerikai hírtelevízió a tálib parancsnok dél-vazirisztáni törzsével kapcsolatban lévő, névtelenül nyilatkozó iszlámábádi forrásokra és a térségben tartózkodó katonai tisztségviselőkre hivatkozva. A CNN hozzátette: korábban már napvilágot láttak Mehszúd betegségéről szóló hírek, amelyek arról szóltak, hogy a 34 év körüli parancsnok várhatóan napokon belül meghal.

A pakisztáni hatóságok a pastu Mehszúdot gyanítják az országot megrázó merényletsorozat és Benazir Bhutto volt miniszterelnök meggyilkolása mögött. A tálib parancsnok ez utóbbit erélyesen visszautasította, mondván, a tálibok nem támadnak asszonyokra. A volt miniszterelnök ellen december 27-én Ravalpindiben követtek el merényletet, amikor távozott egy választási nagygyűlésről.

Mehszúd a Pakisztáni Tálib Mozgalom (Tehrik-e-Talibán Pakisztán) élén áll, amely 2007 végén alakult meg északnyugat-pakisztáni csoportok laza ernyőszervezeteként. A parancsnok főhadiszállása az afgán határ mentén fekvő törzsi területen, Dél-Vazirisztánban van. Egyes elemzők szerint Mehszúd halála hatalmi vákuumot és harcot idézne elő törzsében és a Pakisztáni Tálib Mozgalomban is, más szakértők azonban gyors utódlásra számítanak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.