Nagyvilág

Lemondott a bajor miniszterelnök

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) választási kudarca nyomán szerdán bejelentette lemondását a tartomány miniszterelnöke.

Günther Beckstein a müncheni CSU-frakció délelőtti ülésén hozta meg ezzel kapcsolatos döntését. Az ezt követő sajtóértekezleten arra hivatkozott, hogy a választások utáni helyzetben pártja részéről nem érezte a munkájának folytatásához szükséges támogatást.

A párt katasztrofális választási szereplése miatt előző nap bejelentette lemondását Erwin Huber, a CSU elnöke. Utódául a CSU berlini Bundestag-frakciója Horst Seehofer szövetségi mezőgazdasági minisztert javasolta. Egybehangzó értesülések szerint a tartományi miniszterelnöki tisztséget is Seehofer veszi át.

A 64 éves Beckstein – aki Huberhez hasonlóan alig több mint egy évig volt hivatalban – elismerte, hogy a CSU-nak a választásokon nem sikerült megszerezni a választók bizalmát. Lemondását azonban nem elsősorban a választási kudarc, hanem amiatt határozta el, mert a párt egyes regionális szervezeteitől már nem kapta meg a szükséges támogatást. Ebben a helyzetben – s a küszöbön álló koalíciós tárgyalások érdekében – új miniszterelnökre van szükség – fogalmazott a korábbi tartományi belügyminiszterből lett kormányfő, aki Erwin Huberhez hasonlóan az október 25-i CSU-kongresszusáig látja el hivatalát.

Értesülések szerint a frakcióülésen több regionális pártszervezet sürgette Günther Beckstein lemondását. Ugyanezek a szervezetek követelték, hogy a miniszterelnököt is Seehofer váltsa fel, akit előző nap már új pártelnöknek javasoltak.

A vasárnapi tartományi parlamenti választások eredményeként a bajor keresztényszociálisok pártja elvesztette több évtizedes egyeduralmát és abszolút többségét, s a korábbi 60 százalék helyett a szavazatoknak mindössze 43,4 százalékát szerezte meg. Ennek nyomán a CSU vezetőségében többen követelték, hogy a párt új vezetéssel vágjon neki a következő időszak kihívásainak, különös tekintettel a jövő júniusi európai parlamenti választásokra és az őszi országos választásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik