Nagyvilág

Basescu a magyar egységet szorgalmazta

admin
admin

2008. 09. 22. 16:51

A román és a magyar "szeparatista" politikusokat egyaránt bírálta székelyföldi magánlátogatásán Traian Basescu román államfő, akinek a romániai magyarok egységét szorgalmazó kijelentését ugyanakkor hamis pálfordulásnak tekinti a romániai magyar sajtó.

A romániai lapok bő terjedelemben számoltak be az államelnök Kovászna megyében tett hétvégi, magánjellegű látogatásáról. Az Adevarul, a Jurnalul National, a Curentul és a Curierul National egyaránt idézi Basescut, aki bírálta a nemzeti viszályokból megélni kívánó politikusokat. Szerinte a román és a magyar “szeparatista” politikusok egyaránt tehetnek arról, hogy a befektetők elkerülik a két székelyföldi megyét, Kovásznát és Hargitát. Úgy véli, hogy e politikusoknak demagógiájuk révén sikerült olyan képet kialakítani erről a romániai területről, mintha a befektetések szempontjából “bizonytalan” vidékről lenne szó.

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke a Háromszék című napilap szerint elmondta az elnöknek, hogy rosszul tájékoztatták, hiszen a rossz infrastruktúra miatt nem jöttek a befektetők Székelyföldre. Tamás átadta a megye területén tervbe vett vagy folyamatban levő beruházások térképét, jelezve, hogy vannak elképzeléseik, van hová hozni befektetéseket. Basescu elnök állítólag megismételte korábbi elutasító álláspontját a székelyföldi – etnikai alapon kialakítandó – területi autonómiával kapcsolatban.

Ugyancsak idézik a lapok az államfőnek azt a megállapítását is, amely szerint “a magyaroknak egységeseknek kell lenniük, hogy biztosan bejuthassanak a parlamentbe”. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) ezzel kapcsolatosan felidézi, hogy Basescu a 2006. március 15-re készülő székely autonómia-nagygyűlés kapcsán Bukarestbe “rendelte” Szász Jenőt, az akkori Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökét. Egy későbbi székelyföldi látogatásán e tájegység elmaradottságáért – bár nem nevezte nevén – a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) tette felelőssé. Tavaly az elnök többször találkozott az RMDSZ ellenzékvel. Mindebben a magyarok érdekképviseleti szervezete a romániai magyar közösség megosztásának, az RMDSZ gyengítésének a szándékát látta.

Az államfő mostani, egységpárti megnyilvánulása azonban pálfordulásnak tűnhet. A bukaresti naplap szerint azonban csupán arról van szó: az államfő pártja (a demokrata-liberális) több hasznát láthatja a magyar szavazatoknak, ha azokat az RMDSZ – vagyis egy potenciális szövetséges – gyűjti be, mintha több párt között oszlanának meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hódmezõvásárhely, 2017. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a hódmezõvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Orbán Viktor a Modern városok program keretében látogatott el Hódmezõvásárhelyre, ahol Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel aláírja a kormány és Hódmezõvásárhely közötti együttmûködési megállapodást.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán a fejét veheti Lázárnak

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.