Külföld

Lemondott az izraeli miniszterelnök

admin
admin

2008. 09. 21. 20:22

Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap este átadta lemondó levelét Simon Peresz államfőnek, ezzel megtörtént a miniszterelnöki posztról való szabályos lemondása.

A Tízes Csatorna televízió bemutatott egy fényképet, amelyen Olmert felolvassa Peresznek a levelet. Ezt követően az államfő maga jelentette be a sajtónak a kormányfő távozását. Mély tisztelettel beszélt róla és “az izraeli nép érdekében hozott intézkedéseiről”. Hangsúlyozta, hogy még New Yorkba való elutazása előtt konzultálni fog minden parlamenti csoporttal, és a lehető leghamarabb meghozza döntését az új kormányfő személyét illetően. Peresz képviseli országát az ENSZ Közgyűlésének ez évi őszi ülésszakán.

A korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök a kormány szokásos heti ülésének kezdetén, vasárnap reggel erősítette meg, hogy lemond. Az izraeli televíziók élőben közvetítettek a kormány üléséről.

Az új miniszterelnök személyének megnevezéséig és kormányának megalakulásáig, vagy esetleg az előre hozott választásoknak az ellenzék által szorgalmazott kiírásáig Olmert és kormánya – akár hosszú hetekig – ügyvezetőként hivatalban marad.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.