Nagyvilág

Moszkva megfontoltan válaszol

Oroszország gondosan tanulmányozza és hamarosan válaszol Condoleezza Rice csütörtöki beszédére, amelyben a külügyminiszter felvetette: Egyesült Államok bizonyos területeken megszüntetheti az együttműködést Oroszországgal.

Moszkva nem egyszer tájékoztatta álláspontjáról az Egyesült Államokat az augusztusi kaukázusi eseményekkel kapcsolatban, amelyek miatt a nézeteltérés van. „Szerintem Rice miniszter asszony ismeri ezt az álláspontot és tudja, hogy az tényeken nyugszik” – mondta Az orosz külügyminisztérium szóvivője. Moszkvában csodálkozással vették tudomásul, hogy a Nemzetközi Valutaalap 750 millió dolláros hitelt nyújt Grúziának. „Ez a jelen körülmények között Tbiliszi militarista törekvéseinek finanszírozását jelenti” – szögezte le Nyesztyerenko.

Oroszország reméli, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői idejében elfoglalhatják helyüket a Dél-Oszétiával határos övezetben, függetlenül attól, hogy az erről folyó konzultációkat felfüggesztették. A konzultációk leállításáért azok az EBESZ-en belüli partnerek viselik a felelőséget, akik visszamenőleg akarják módosítani a már meglévő megállapodásokat – mondta, s kijelentette: Moszkva teljesíti a Medvegyev-Sarkozy tervből rá háruló kötelezettségeket, s felszólít mindenki, hogy a megállapodásokat ne értelmezze, hanem hajtsa végre.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter élesen bírálta csütörtökön a belföldön szerinte önkényuralmi, külföldön pedig agresszív Oroszországot, amelyet szavai szerint „elszigetelődés és nemzetközi jelentéktelenségbe süllyedés fenyeget”. Oroszország nemzetközi megítélése a legalacsonyabb szintre süllyedt a hidegháború óta – vélekedett, s hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem fog meghátrálni Oroszország elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik